myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 25., hétfő

Megéri?

„Mert nem a láthatókra szegezzük tekintetünket, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók.” (2Korinthus 4:18)

„Megéri?” – kérdezte egy hölgy, miközben óvatosan, lépésről lépésre haladt egy durva és meredek emelkedőn a tasmániai Wineglass-öböl felé. Mindkét térde gyengének tűnt, és minden egyes lépéshez két sétabotra volt szüksége. De nem hagyta, hogy ez visszatartsa. Eldöntötte, hogy feljut a csúcsra. Én már épp lefelé haladtam, mikor észrevettem, hogy ő még a felénél sem tart. Hallott a Wineglass-öböl szépségeiről, és az akadályoktól és nehézségektől függetlenül fel akart jutni a csúcsra. „Nagyszerűen csinálja! Csak így tovább!” – bátorítottam, tudva, hogy bár már túlvolt néhány rögös szakaszon, de még mindig vannak előtte nehéz részek, ahol még én is küzdöttem. Én is hallottam róla, milyen gyönyörű a Wineglass-öböl, és a nehézségek ellenére magam is meg akartam tapasztalni. A csúcsról elénk táruló lélegzetelállító szépség ráébresztett, hogy megérte!
Miközben a turistabuszon a következő megállónk, a Cradle-hegyi Dove-tó felé utaztunk, a sofőr emlékeztetett, hogy ez a séta nem verseny, és nem kell sietni az úton. Mindenki számára lesz busz, függetlenül attól, mikor érkezik meg. Miközben gyalogoltam, folyamatosan a fülemben csengtek a szavai, és minden egyes lépésnél erősen koncentráltam, mert féltem, hogy beleütközöm egy kiálló sziklába, vagy megbotlom egy fa gyökerében. Valóban varázslatos volt a környezet.
Ezek a séták a mennyországba vezető utamra emlékeztettek. Miután annyit hallok róla, és a nehézségek ellenére is, de vágyom rá, hogy magam is megtapasztaljam. A Wineglass-öbölbe felmászásommal vagy a Dove-tó körül tett sétával ellentétben a mennybe vezető út már sokkal hosszabb. Sok a zavaró tényező, de bepillantást nyerhettem abba, hogy milyen Jézus, és semmi sem fog megállítani, hogy megpróbáljam elérni a célomat, ahol egy napon teljes dicsőségében fogom látni Őt.
A sétabotos hölgy a példáján keresztül megtanított arra, hogy emberi gyengeségeimtől függetlenül is képes vagyok rá. És veled mi a helyzet? Átéltél már olyan pillanatokat, amikor hallottál valamiről, amire annnnnyira, de annyira vágytál, hogy mindent beleadtál, hogy megszerezd? És mi a helyzet a mennyország felé vezető utaddal? Jézus felé? Amikor eljön, hogy hazavezessen minket az út utolsó lépcsőfokán, mindannyian azt fogjuk mondani: megérte!

Grace Paulson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.