myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 24., vasárnap

Fájdalmas munka

„Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járjunk.” (Efezus 2:10)

„A hivatalosan feljegyzett legnagyobb gyermekszám, amely egy anyától született, 69: ez az oroszországi Suhában élő parasztember, Fjodor Vasziljev (1707–1782) feleségétől származik. Az asszony 27 szülés alatt 16 ikerpárnak, 7 hármas ikernek és 4 négyes ikernek adott életet… Az esetet a nikolszki kolostor 1782. február 27-én jelentette Moszkvának.”1
Az alatt a több mint negyven év alatt, míg a férjem vállalkozóként dolgozott, ő másfajta fájdalmakat tapasztalt meg. Gyakran előfordult, hogy esténként hazatérve megosztotta velem alkalmazottai kifogásait, miért kellett korábban elmenniük, vagy miért nem jöttek be dolgozni.
Hamar kiderült, hogy a legtöbb indok nem is volt túl eredeti. Olyan gyöngyszemek hangoztak el, mint: „Ó, teljesen kiment a fejemből, hogy időpontom van fogorvoshoz, és most kell indulnom!” Azok, akik ezt a kifogást hozták, leléptek, és soha többé nem látták őket, de még a fizetésükért sem jöttek be! Azt is hallotta: „el kellett mennem, hogy tejet vegyek a feleségemnek”, vagy „kifogyott a benzin, és nem tudtam bejönni dolgozni”. Egyszer egy fiatalember déltájban akart elmenni munkából. A kifogása a következő volt: „Meghalt a nagymamám. Mennem kell a temetésére.” A sors iróniája, hogy a férjem néhány nappal később találkozott a városban a „halott” nagymamával! Az egyik legmulatságosabb beszámoló szerint Jack azért nem jött be dolgozni, mert annyira ki volt borulva az első munkanapjától, hogy nem tudta felhúzni a nadrágját! Frusztráltan Harold annyit mondott nekem: „Majd írok egy könyvet, és A munka fájdalmai lesz a címe!”
Thomas Edison is hasonló „fájásoktól” szenvedett. Észrevette, hogy munkásai egyfolytában csak az órát lesik a gyárban. Ezért minden előzetes bejelentés nélkül több tucat órát helyezett ki az üzemben, ámde közülük kettő nem ugyanazt az időt mutatta. Alkalmazottai hamarosan rájöttek, hogy mennyivel könnyebb a munkájukra koncentrálni, mint a helyes idő kitalálásával járó kavarodással megbirkózni.
Istennek sok mondandója van a munkahelyi hűségről. 2Thesszalonika 3:10-ben Pál azt mondja, hogy aki úgy dönt, hogy nem dolgozik, az nem érdemli meg, hogy ételt adjanak neki. Erős megfogalmazás? Nem igazán, hiszen az ő alkotásai vagyunk, és arra teremtett, hogy jó cselekedeteket hajtsunk végre. Isten nagyra értékeli a tisztességességet a munkahelyen és az életben is.

Dottie Barnett

1 https://www.guinnessworldrecords.com/world-records/most-prolific-mother-ever (Hozzáférés: 2022. szeptember 8.)

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.