myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 12., kedd

A kertünk

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába.” (Lukács 10:2)

Idén nyáron veteményeztem, csak egy kis területen a hátsó kertben. A növényeim (a tök, a paradicsom, az uborka és a paprika) már virágba borultak. Minden reggel alig vártam, hogy kimehessek megnézni mennyei Atyám áldásait. A zöldségek kivirágoztak, majd gyümölcsöt kezdtek hozni. El voltam ragadtatva, körbefényképeztem, és megosztottam őket a családommal és a barátaimmal. Nagy izgalomba jöttem, mikor kibújtak az első zöldségek. Több fényképet is készítettem, és az első termést a konyhapultra tettem egy fehér tálba, hogy tükrözze a színek kavalkádjának szépségét. Majd képeket küldözgettem a tökéletesen színes zöldségeimről a családomnak és a barátaimnak.
Hálát adtam Istennek kertem áldásaiért, és minden nap éreztem jelenlétét, amikor kimentem, és friss zöldségeket szedtem le. Visszamentem a házba, hogy megmutassam a férjemnek is az Úr csodáit, áldásait, a termésemet. A zöldségek már gyorsabban nőttek, mint hogy el tudtuk fogyasztani őket, így a termésemből adhattam a munkahelyen, az imaházban és a szomszédságban élőknek is. Olyan büszke voltam, hogy a bezöldült hüvelykujjam végül csak kifizetődött, de tudtam az igazi okát.
Arra gondoltam, hogy milyen gondosan ápolom a kertemet. Minden egyes magot megfelelő távolságra ültettem egymástól. Figyeltem a naponkénti öntözésre, a növénytápra, sőt, még a barátságos rovarirtó szerekre is, hogy a kis élőlények ne pusztítsák el a leveleket. A Nap mindennap adta a fényét. Méhek nyüzsögtek ott, és beporozták a rügyeket. Igen, mindennap vigyáztam a kertemre, gondoskodva arról, hogy minden szükséges dolog biztosítva legyen a táplálással a növekedéshez.
A betakarításon gondolva elmélyültem Isten aratásában. El kell ültetnünk az Úr szeretetének magvait azok szívébe, akikkel találkozunk, a munkahelyünkön, a családunkban és a szomszédságunkban. Mi ültetünk, mások öntöznek, és megint mások aratnak. Isten meg fog áldani bennünket, ahogy az én kertemet is megáldotta. Mindhárom műveletet, az ültetést, az öntözést és az aratást elvégeztem. Isten lelkek kertjében mi is elvégezhetünk egy cselekedetet vagy mindhármat is, biztosítva a lelkek egészséges termését országa számára. De gondoskodásunk hatását akkor fogjuk megismerni, amikor belépünk a mennybe, és meglátjuk a csillagokat a koronánkon. Legyünk mindannyian áldottak, amint Istennel együtt munkásokká válunk, és siettetjük az Ő nemsoká bekövetkező eljövetelét azáltal, hogy a mennyei szeretet magvait ültetjük el mások szívébe.

Edna Andrews-Rose
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.