myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 10., vasárnap

Éva

„Az asszony ezt felelte: A kígyó ámított el engem, azért ettem.” (1Mózes 3:13)

Évát, mindannyiunk anyját, aki olyan nemes, oly tökéletes szépségű, oly hibátlan volt, Isten keze teremtette Ádám számára. Ő volt a csontjából való csont és a húsából való hús – a segítője. Aztán megjelenik a bűn, a dolgok bonyolulttá válnak és megváltoznak. Éva Sátánnal beszélgetve enged abban a kísértésnek, amit Teremtője már korábban elmondott neki.
„Éva tényleg elhitte Sátán szavait, de ez a hiedelme nem mentette meg a bűn büntetéséről… Az ítélet nem azért fogja kárhoztatni az embereket, mert lelkiismeretesen elhitték a hazugságot, hanem mert nem hitték el az igazságot.”1
Ma még mindig sok nő távolodik el Isten Igéjétől, azt gondolva, hogy van egy jobb út vagy egy jobb alkalom, csakhogy rájöjjenek: az ördög csellel, hízelgéssel, büszkeséggel és megtévesztéssel jutott be az elméjükbe és a gondolataikba. Ha hagyjuk, hogy az ördög bebocsátást nyerjen, az mindig olyan cselekedetekhez fog vezetni, amelyek alkalmatlanná tesznek Isten országára. De hála a mi örökké szerető Teremtőnknek, a második esélyek Istenének, a helyreállítás Urának, megtérhetünk és visszafordulhatunk Atyánkhoz.
Tudjátok, Isten megbocsátotta Éva bűnét, de még mindig szembe kellett néznie a bűn következményeivel. Emiatt eltávolította Évát az Édenkertből, és az első állatot megölte, mert vért kell ontani a bűn bocsánatáért.
Nekünk, Éva leányainak, ahogy Éva is várt a földre érkező megígért Megváltóra, úgy kell nekünk is várnunk az ő visszatérésére. Tanuljunk életének kemény leckéiből, és éljünk Isten dicsőségére, elfogadva az ő Igéjét, és éljünk a tőle kapott tudásunk szerint. Ne hagyjuk magunkat a csábító hazugságaitól és hízelgéseitől elbűvölni.
Soha ne hagyjunk ki egy alkalmat se, hogy Isten nevét dicsőítsük, és imádjuk Őt a szentség szépségében. Mindannak köszönhetően, amit Jézus tett értünk, győzelmes életet élhetünk, miközben visszatérését várjuk. Nézzünk arra a napra, amikor látni fogjuk Őt, amint a felhőkön keresztül előlépve, fehér lovon ülve visszatér, hogy magához vegye Évától született összes gyermekét, akik úgy döntöttek, hogy követik, és engedelmeskednek neki.
Micsoda örömteli nap lesz! Legyetek hát hűségesek, nővéreim. Ő nemsokára visszajön!

Edna Andrews-Rose

1 Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, Review and Herald Publishing, 1890, 55.1. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.