Amikor a kevés is sok

„Ne nézzétek le ezeket a kis kezdeteket, mert az Úr örül, ha látja, hogy a munka elkezdődik.” (Zakariás 4:10, az angol NLT-fordítás alapján)

1863. május 21-én alakult meg hivatalosan a Hetednapi Adventista Egyház. Az egyház azóta már világszéles ismertségre tett szert kórházai és iskolái révén. A mai alapige „kis dolgokra” utal. Most szeretném megosztani veletek két olyan nő történetét, amik az emberek mércéje szerint „apróságnak” számítanának.
Az első hölgy Anna Knight. Anna 1874-ben született Mississippiben, tizenegy évvel az Emancipációs Nyilatkozat után. Bár törvény szerint szabad volt – a társadalom szemében még nem! Elszántsága, hogy iskolába járhasson, és újonnan megtalált hitét megossza másokkal is, oda vezetett, hogy 1907-ben ő lett az első hetednapi adventista misszionáriusnő Indiában. És Anna ekkor még csak huszonhét éves volt!
Amikor Knight testvérnő visszatért az Egyesült Államokba, hátralévő éveit az Oakwood Főiskolán töltötte. Abban a kiváltságban volt részem, hogy egy nap még találkozhattam vele, amikor az egyetemen üldögéltem, és az akkori barátomat vártam, hogy kijöjjön az óráról. Várakozás közben Knight testvérnő odalépett hozzám, és azt mondta: „Ha Willie Lee udvarol neked, tudom, hogy fel tudsz varr ni egy gombot. Gyere csak velem!” Elvitt a Cunningham Hallban, a lánykollégiumban lévő lakosztályába, leültetett, és odahozott egy szoknyát, amiről elmesélte, hogy még misszionáriusként szolgált benne Indiában. Megkért, hogy cseréljek ki rajta egy-két gombot. Biztosan átmentem a vizsgáján, mert mielőtt eljöttem volna tőle, még megölelt, és imádkozott értem!
Eugenia Isabella Cunningham, ismertebb nevén Cunningham mama szintén az Oakwood Főiskola területén élt. Eredetileg azért jött az Oakwood Iskolába, mert misszionárius szeretett volna lenni. Férjével az Oakwoodban találkozott, és míg ott dolgozott, akkor szülte meg fiukat, C. C. Cunninghamet. A lánykolit Cunningham „mamáról” nevezték el a tiszteletére.
Cunningham asszony fia, Charles (C. C.) az alabamai Lake Egyházterület oktatási felügyelője lett. Ő a férjem keresztapja is. Abban a kiváltságban volt részem, hogy találkozhattam vele, amikor az Andrews Egyetemen voltunk, ahol a férjem a teológiai tanulmányait folytatta.
Ennek a két hölgynek a hatása még mindig érezhető az egész világon, miközben Urunk visszatérésére várunk. Bár sokan „kicsinek” tartanák őket, megtanultam, hogy SEMMIT sem lehet kicsinek tekinteni, amit az Úrért teszünk, mert „a kevés is sok, ha Isten van benne”!

Wilma Kirk Lee