2024. március 1., péntek
Matrjoskák
„Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” (János 13:34)
A matrjoskák gyönyörű, fából készült, jellemzően orosz és ukrán bábuk, amelyek számos, egyre kisebb babát rejtenek egymás hasában. Utazásainkról több ilyet is hazahoztunk, és a nappalinkban sorakoznak egy polcon felállítva.
A lányom megkért, hogy segítsek neki megvarrni valamit. Puha matrjoskákra volt szüksége az imaházi kisbabák számára egy különleges alkalomnál. Varrogatás közben elkezdtem az első találkozásomon merengeni a matrjoskákkal. Tizenegy éves koromban költöztünk át Angliába. Egy orosz hajón jöttünk el a szülőföldemről, Finnországból az új hazánkba. A szüleim a hajó ajándékboltjában vásároltak egy matrjoskát, és én sok időt töltöttem azzal, hogy kinyitogassam a fabábukat, majd újra egymásba rakjam őket.
A babák mind ugyanolyan mintájúak, és ugyanúgy néznek ki, mint a többi, kivéve, hogy mindegyik eggyel kisebb, mint az előző, így elférnek egymáson belül. A mi matrjoskáinkat a hagyományos piros és sárga színűre festették, de valami félrecsúszhatott, amikor a bábukat összerakták. A második babának ugyanis lila szoknyája volt, és nyilvánvalóan egy másik készlethez tartozott.
Én olyan gyerek voltam, aki mindent tökéletesnek akart, de a másfajta baba mindig kilógott a sorból, és belerondított a fából készült babáim közé. Ő volt a kis különc. A páratlan bábu pedig minden szempontból tökéletes volt. Ugyanabból a fából készült, és ugyanolyan formája volt. Csak a mintája és a színe különbözött. Az összes babával játszottam, még akkor is, ha az egyik másmilyen volt. Időbe telt, míg elfogadtam a fura baba egyediségét, és rájöttem, hogy talán épp a különbözősége teszi értékesebbé.
Isten minket is megteremthetett volna úgy, hogy mindannyian egyformán nézzünk ki, mint a matrjoskák, de mégsem így tett. Az Úr szereti a sokféleséget, és nem várja el tőlünk, hogy egyformák legyünk – hiszen mindannyian más és más, egyedi lények vagyunk. Ő akkor is szeret bennünket, ha épp kilógunk a sorból. És ezért kell megtanulnunk értékelni Isten gyermekeinek sokféleségét. Mi mindannyian drágák vagyunk, és talán éppen a véleményünk, a kultúránk és a bőrszínünk különbözősége tesz olyan kedvesekké előtte. Ahogy Jézus szeret bennünket, mi is úgy szeressük egymást, mert mindannyian Istenhez tartozunk.
Hannele Ottschofski