2024. február 21., szerda
Angyalok körülöttünk mindenhol
„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:8)
Felhős, tavaszi nap volt, mikor elhagytam a szerelőműhelyt. Egy új autót vezettem. Vagyis hát egy számomra új járművet, ami egy régebbi terepjáró volt. Rövidzárlatos lett a féklámpa, emiatt ki kellett cserélni egy alkatrészt, amit rendelni kellett. Elhagytam a műhelyt, és élesen jobbra kanyarodtam. Mint mondtam, számomra volt új még a kocsi. Addig egy másként kanyarodó autóhoz voltam szokva. Így amikor befordultam, a jármű nem arra ment, amerre akartam, és egy négysávos út közepén, a forgalommal szemben kötöttem ki.
Bepánikoltam, és megpróbáltam korrigálni az irányt. Végül sikerült egyenesbe hoznom, de tudtam, addigra már valószínűleg több közlekedési szabályt is megszegtem, nem utolsósorban azt, hogy nem indexeltem. Hálát adtam azért, hogy legalább jó irányba haladok, de ekkor megláttam a visszapillantó tükörben egy rendőrautót. Félrehúzódtam az útból, hogy elengedjem, de ő behúzódott mögém. Aztán villogni kezdett, és én félreálltam.
Még mindig próbáltam magamhoz térni a feszült incidens után, amikor a rendőrnő közölte, hogy azért állított meg, mert kiszámíthatatlanul vezettem. Azt mondta, hogy majdnem balesetet okoztam, mivelhogy nem indexeltem, mielőtt visszatértem a sávomba.
Igyekeztem elmagyarázni, hogy műszaki problémám akadt. De ő csak folytatta, és elmondta, hogy több közlekedési szabályt is áthágtam, többek között nem jeleztem előre a sávváltást, nem előztem megfelelően, és mindezek tetejébe még a féklámpám is elromlott. Elkérte a jogosítványomat, a forgalmit és a biztosításom igazolását. Odaadtam neki az iratokat, ő pedig visszaindult a járművéhez.
Elég sokáig maradt el. Amikor végül visszajött, azt mondta, hogy nem fog megbüntetni az összes közlekedési szabálysértés miatt. Az egyetlen, amivel kapcsolatban felelősségre vont, hogy nem tettem ki a jelzést sávváltáskor. Aztán aláíratta velem a bírságot, én meg sietve hazamentem.
Ezen a ponton két nagyon fontos áldásért dicsértem Istent: először is, amiért nem okoztam balesetet. Mert végzetes is lehetett volna. Meghalhattam volna, és valaki mást is megölhettem volna. Másodszor, hogy a rendőr úgy döntött, nem büntet meg mindenért, amit megtehetett volna. Halleluja! Isten angyalai mindig körülöttünk vannak és megvédenek bennünket!
Eva M. Starner