Utazás kegyelemből

„Az Úr pedig elvonult előtte, és így kiáltott: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága.” (2Mózes 34:6)

Ma ismét Isten kegyelme és irgalma ébresztett. Nem kellett volna megtennie, én mégis itt vagyok, dicsőség érte a mi Urunknak! Valami különlegeset tettem, hogy még egy napig élhetek? Nem – ez csak újabb áldás tőle, és ezért rendkívül hálás vagyok. Ahogy ültem, csodálattal telve Isten gyengéd kegyelme fölött, rájöttem, hogy érdemes beszélni róla, aki mértéktelen szeretetet ad. Az Úr állandó szereplője az életemnek, mióta az eszemet tudom. Ahogy összekészültem egy újabb nagy sétára – mert akik talán nem tudják, én szeretek hosszú sétákat tenni –, úgy éreztem, arra késztet, hogy megszagoljam a rózsákat. Szeretek imádkozni és beszélgetni Istennel. A séta abban is segít, hogy kapcsolatba kerüljek a szeretteimmel. A Szentlélek közben arra indított, hogy hívjam fel Kanadában élő Terry unokatestvéremet. Hosszasan elbeszélgettünk, felidéztük a múltat, és megosztottuk egymással, milyen kegyelmes és irgalmas volt hozzánk Isten. Mindketten egyetértettünk, hogy egyikünk se került börtönbe, nem csúsztunk le súlyosan, nem váltunk hajléktalanokká, nem kerültünk kórházba, halálközeli élményekkel sem kellett szembenéznünk, vagy üldöztetéssel a hitünk miatt. Nem szabad természetesnek venni ezeket a szabadságjogokat. Dicsértessék értük az Úr!
Ahogy folytattam az utamat, észrevettem egy gyönyörű rózsát a tövisek és a sziklák közt. Lehajoltam, hogy lefényképezzem. Gyönyörű volt, élénk, és reményt sugárzott, ahogy Isten fenségét mutatta. Hogy nőhet ilyen gyönyörű virág e fojtogató veszélyek közepette? – tűnődtem el. Gyökerei mélyen a talajba fúródtak. A Teremtő tervei által lehorgonyozva semmi sem állíthatta meg a növekedésben. Bízott valamiben, ami nagyobb volt nála. Arra emlékeztetett, hogy keresztényként bárhol kivirágozhatunk, ahová Jézus elültet minket. Nem számít, milyen tüskés, sivár és brutális az út, Krisztus velünk van. „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert kegyelme örökkévaló!” (Zsoltárok 118:1)
Éreztem, hogy hatalmas mosoly terül el az arcomon. A szívem megkönnyebbült, és örömtől ragyogott. Ha Jézus észreveszi az út menti virágot, irgalmat és kegyelmet mutat felé – nem gondoljátok, hogy ugyanezt megteszi a gyermekeiért is, érted és értem?
Tudom, hogy képes rá, mert Istenünk jósága bőséges!

Corletta Aretha Barbar