2024. február 16., péntek
Csak egy főpróba
„Veled van az Úr, a te Istened, Ő erős és megment. Nagy örömmel örül neked, megújít szeretetével, ujjongással örvendezik neked.” (Zofóniás 3:17)
Szeretek énekelni. Először négyévesen énekeltem nyilvánosan apámmal. Mindig odahoztak egy széket, amire felállhattam, mikor vele énekeltünk. A Biblia tanulmányozása közben megértettem, hogy a zene a mennyország szerves része! Sőt, a mai szövegünkből azt is megtudhatjuk, hogy Isten szokott énekelni!
Az istentiszteleteken, amiken részt vettem, kihívást jelentettek nekem a mellettem ülők, mikor szóltak, hogy szerintük túl hangosan énekelek! Gyakran azt válaszoltam: „Csak készülök a nehéz időkre, amikor már nem lesz kíséret.” Most, ha valaki az éneklésemről beszélne velem, azt mondanám: „Ez a főpróba.” De hadd magyarázzam el!
János a Jelenések könyvében ezt írja: „És új éneket énekeltek [a dicsőséges megváltásról].” (Jelenések 5:9) Nekem úgy tűnik, ahhoz, hogy bekerüljünk abba a számba, melyet senki nem tud megszámlálni, olyan éneket kell majd énekelni, ami majd elmeséli, „hogy jutottam át”, ahogy a régi fekete spirituálé mondja.
Ellen White azt írja: „Az angyalok várakozással tekintenek Isten népének végső győzelme felé, amikor a »tízezerszer tízezer és ezerszer ezer« zengi áldott énekét és ünnepel (Jelenések 5,11–14). Az angyalok részesei a megváltottak győzelmének, hiszen közbenjártak az ember helyreállítása érdekében.”1 De még az angyalok is megállnak majd, hogy meghallgassák, amit mi fogunk énekelni! Csak hallgatni tudnak majd – mert ők nem küzdöttek és nem győztek a Bárány vére által a bűn világában!
Ez pedig egy hangos, örömteli hang lesz! El tudjuk képzelni, hogy több ember, mint amennyit meg tudnánk számolni, fejezi ki örömét az új otthonukban énekelve? Azoknak mondom, akiket kényelmetlenül érint a hangos éneklés az istentiszteleten: ez most a főpróba! Meglehet, ezt látta a zsoltáros is a 150. zsoltárban, amikor táncról, cintányérokról, trombitákról, vonósokról és dobokról írt!
Ha legközelebb istentiszteletre mégy, és az óravezető megkér, hogy álljatok fel, és énekeljétek el a közös éneket, ne feledd, hogy most gyakorolsz arra a napra, amikor az angyalok is elhallgatnak, mert a mi öröménekünket hallgatják majd! Énekeljetek hát hangosan! Ez a főpróba, barátaim. Készen álltok az éneklésre?
Wilma Kirk Lee
1 Ellen G. White: Az én életem ma, 307. o.