Ami látható, az átmeneti

„Mert nem a láthatókra szegezzük tekintetünket, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók.” (2Korinthus 4:18)

Nemrég költöztem haza. A „haza” alatt azt a várost értem, ahol megszülettem és felnőttem. Ez az a hely, ahol mindig is szerettem volna lenni – a hely, ahová reméltem, hogy egyszer majd visszatérek. És most visszajöttem.
Tényleg nagyon szeretem. Azonban rájöttem, hogy a visszatérés örömöt és bánatot is tartogat. Bár vegyes érzelmekre számítottam, de a tapasztaltak sokkal nyugtalanítóbbak, mint amire számítottam.
A szüleim már elmentek. Ahogy szeretett nagyszüleim is. Mindnyájan rettenetesen hiányoznak. Gyakran elsétálok az otthonuk mellett. Amiben a legtovább éltem a szüleimmel és a nővéremmel – ott szinte naponta. Egészen két hónappal ezelőttig még láthattam a tujákat, amiket apával ültettünk. Most meg mindet kivágták. Milyen furcsa érzés! Körülbelül hatvanévesek voltak, és már nincsenek többé. Valahányszor arra járok, és az a személy, aki most ott lakik, kilép a felhajtóra – az én felhajtómra! –, mindig megdöbbenek rajta. A babaház, amit apa épített a nővéremnek és nekem, már régen eltűnt. De még mindig pontosan látom, hol volt, és lelki szemeim előtt még mindig ott van.
A különböző iskolák, ahova jártam, az imaházak még mind megvannak, de valahogy mégis mások lettek. A legtöbb épület és üzlet, ahol vásároltunk, továbbra is áll, de sok már nem ugyanazoknak az üzleteknek ad otthont.
A gyerekkori barátaim, az otthonuk, a parkok, amiket szerettem, ó, jaj…! Még mindig látom őket, akár itt vannak, akár nem. A Kék-hegységben tett kedvenc sétáink és autókázásaink az elmúlt évekből… Milyen édes emlékek! Még mindig hallom a nevetést. Érzem a szeretetet – még akkor is, ha oly sok minden megváltozott és hiányzik.
És jobban bánt, mint gondoltam volna.
Szerencsére ez az élet a legjobb esetben is csak átmeneti. Jobb – sokkal jobb – jön ezután. Jó ezt észben tartani. Egy napon helyreállít, megújít, és minket újraegyesít a szeretteinkkel az Úr.
Már nagyon várom ezt a napot. Remélem, ti is!

Carolyn K. Karlstrom