2024. február 7., szerda
Gyújtsd meg a gyertyát
„Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy… dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16)
Az életben sokféle karrierlehetőség közül lehet választani. Van, aki teljes munkaidőben vagy hivatásszerűen dolgozik, más kilenctől ötig végez irodai munkát, és van, aki üzleti úton járja a világot. Bármelyik pálya mellett is döntünk, a valóság ugyanaz: nem vagyunk egyedül a munkahelyünkön. Más emberek is ott vannak. Ez milyen hihetetlen lehetőség arra, hogy Isten jóságáról beszélgessünk velük. De az Úrról való beszédnél készüljünk fel a kihívásokra is.
Évekkel ezelőtt irodavezetőként dolgoztam. Jó barátom volt a tulajdonos, és megkért rá, hogy segítsek a vállalkozása felépítésében. Be kell vallanom, én nagyon aggódtam amiatt, hogy egy barátomnak dolgozzam. Féltem, hogy majd megváltozik a barátságunk, és talán helyrehozhatatlan lesz. Egy ideig együtt dolgoztam vele, és a dolgok rendben is mentek, miközben az egyik kihívást a szókincse jelentette. Néha túl színes-szagos volt az én érzékeny fülem számára. A temperamentuma is fokozatosan jelentős problémává nőtte ki magát. Már kezdtem megbánni, amiért beleegyeztem, hogy segítek neki a vállalkozásában, és nem vártam, hogy bemehessek az irodába.
Kétségbeesésemben isteni útmutatásért imádkoztam. Megbántam az Úr egyik gyermekével szemben tanúsított keresztényietlen magatartásomat, és kértem, hogy töltsön be a Szentlélekkel. A menny meghallgatta az imámat. Az irodában végbement változás pedig fantasztikus volt! Valahányszor barátom elvesztette a türelmét a munkatársakkal szemben, én egy bátorító szóval ott termettem. Gyönyörű hangszeres keresztény zenét kezdtem lejátszani, ami megnyugtatta a kedélyeket. Boldogsággá vált munkába járni, mivel a kollégák ismét jól érezték benn magukat, és örültek, hogy ott lehetnek. A legjobb pedig az egészben, hogy láthattam, mikor a barátom elfogadta Jézust Megváltójának, és belépett a keresztelőmedencébe, mielőtt Isten hívására várva végső nyugalomra helyezték.
Isten nem pazarolja el az életben szerzett tapasztalatainkat. Ő mindent a javunkra fordít. Az ördög mindent meg akar tenni, hogy elterelje a figyelmünket, és arra késztessen, hogy megkérdőjelezzük a menny szeretetét és ígéreteit. Ha képes elérni, hogy ne higgyünk többé az Atya jóságában, akkor már meg is valósította a célját. Ne feledjük, a Mindenható az életünk kihívásait és a körülményeinket egész népe javára használja fel. Ragaszkodjunk Isten ígéreteihez, és ragyogjunk fényesen Jézusért!
Anysia Archibald