myBible logó myBible
Fiókom

2024. február 6., kedd

Ragyogásra születtél

„Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek a házban. Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:15–16)

A fény emberi létünk és tapasztalataink jelentős részét képezi. Már a kezdetektől velünk volt: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.” (1Mózes 1:3) A sötétségből jelent meg, és továbbra is naponta feltűnik a világosság a sötétségből, mikor az éjszakai égbolt átadja a helyét a hajnali napfelkeltének.
Bár egyaránt megvan a maga helye a fénynek és a sötétségnek is, dr. John Mayer klinikai pszichológus szerint becslések alapján az Amerikai Egyesült Államok lakosságának tizenegy százaléka fél a sötétségtől – lényegében ők inkább állandó fényben szeretnének lenni. Szeretik, ha még alvás közben is ég a villany.
Egy nap egy hölggyel beszélgettem, akivel egy női elvonuláson találkoztam. Miközben beszéltünk, elkezdte megosztani velem egy személyes küzdelmét. Úgy érezte, mély elhívást kapott arra, hogy valami olyasmit tegyen, ami igencsak távol áll a megszokottól és a jellemétől. Érdeklődtem, mi aggasztja a leginkább, és mit gondol erről a hitbeli lépésről. Sok félelmet mondott el, de ami a leginkább kiemelkedett, az az a félelme volt, hogy ha megteszi ezt a bizonyos dolgot, amire szerinte Isten hívja, akkor azzal háttérbe szorítja a férjét, ami azt is jelentheti, hogy ő nem jó keresztény asszony.
Sajnos, ahogy éves szinten több ezer nővel érintkezem, már találkoztam hasonló elgondolásokkal. A keresztény nők vagy küzdenek, hogy világítsanak, vagy megpróbálják elhalványítani a saját fényüket, hogy mások fényének engedjenek teret.
Marianne Williamson a híres versében, a Legmélyebb félelmünkben arról beszél, mennyire fontos, hogy hagyjuk a fényünket ragyogni: „ahogy engedjük fényünket ragyogni, öntudatlanul is engedélyt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék”. Az az igazság, ahogy világítani kezdesz, olyan csatornává válsz, amibe mások is bekapcsolódhatnak, hogy saját fényüket felragyogtassák. Miközben világítasz, utat mutatsz másoknak, és ők is megismerik Atyádat, aki a mennyben van.
Ma Isten arra hív és emlékeztet téged Máté 5:16-ban, hogy legyél világosság, és világítsd be a világot!

Nadine A. Joseph-Collins

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.