2024. február 5., hétfő
Város a hegyen
„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Máté 5:14)
Példa nélküli időben élünk. Nap nap után teljesednek be a bibliai próféciák. Egyre hangsúlyosabb a lelki háborúskodás. És nem számít, milyen imák szállnak a mennybe fel változásért, mégsem fordulnak jobbra a dolgok. Jézus követőiként – akik Krisztus képmását tükrözik – mi vagyunk a világosság, amelyre szüksége van a világnak. Nem választhatjuk ki az időt, helyet vagy embert, akinek világítanunk kell. Arra vagyunk hívatottak, hogy világítsunk, tekintet nélkül osztályra, nyelvre, életkorra, kultúrára, nemre vagy társadalmi helyzetre. Jézus képviselőiként ugyanaz a küldetés köt össze minket. Ha ereje meggyökerezik a szívünkben, úgy leszünk képesek legyőzni a mindennapi megpróbáltatásainkat. Ezt az emberek is észreveszik majd, és a fény felé húzódnak. Ha azonban megengedjük, hogy a világ gondjai eluralkodjanak a szívünkön, a fény is elhomályosul. És mi el fogjuk veszíteni a lelki erőnket.
Az évek során voltak olyan időszakok, amikor nem ragyogott úgy a fényem, mint szerettem volna. A sötétség a hozzájárulásom nélkül is belopózott és beköltözött a szívembe és az életembe. De hálát adok Istennek, hogy ez nem mindig maradt így. Ez idő alatt nem éreztem késztetést arra, hogy gyakoroljam a keresztény bizonyságtételemet. Mikor végre megint elkezdtem, csak a látszat kedvéért tettem – nem szívből. Csupán formaságokat csináltam. Ez haraggal és nehezteléssel töltötte meg a szívemet a békesség helyett, amelyre eredetileg teremtették a szívemet. Enyhülés nélküli sötétség töltötte be az életemet. Fojtogató volt.
Jól tettettem, és úgy tűnt, az emberek ebből semmit nem vettek észre. Ám nem volt egyszerű. Legbelül mélyen szabadulásért üvöltöttem. A fényem is egyre halványult. Elfáradtam. Magamból próbáltam erőt nyerni. Már nem láthatta a világ Krisztus valódi képmását az életemben. A fényemet „véka alá rejtettem el”. A Szentlelket hívtam, hogy tisztítson meg és töltsön be. És Ő meghallotta a kiáltásomat.
Már kilométerekről is látható a hegyen lévő város. A fénye mindenkit magához vonz, hogy megcsodálják ragyogását. Nem számít, milyen messze van, mindenhová elvilágít, így mindenki láthatja. Mikor Krisztus világossága tölti be a szívünket, akkor bárhová megyünk, akármit teszünk, Ő látható lesz, és megmutatkozik a hatalma. Semmi és senki nem fogja elhomályosítani a jelenlétét. Miközben tovább haladunk életünk útján, Krisztus fénye ragyogjon ránk, hogy mindenki láthassa. Mi legyünk az a hegyen épült város, amit nem lehet elrejteni!
Corletta Aretha Barbar