2024. február 3., szombat
Hívj csak Jób-Jillnek
„Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben.” (Ézsaiás 43:19)
Talán hallottatok már Murphy törvényéről, a népszerű mondásról, miszerint „ami elromolhat, az el is romlik”. Miután 2018-ban nyugdíjaztak, sok helyzeten mentem keresztül, amik olyan érzést keltettek, mintha Murphy törvénye szerint élnék. Tudjátok, amikor az élet rendben van, és a dolgok úgy mennek, ahogy te szeretnéd, könnyű örülni és dicsőíteni, de mikor jönnek a megpróbáltatások, és átmegyünk a keresztjeinken, akkor a hitünk próbára van téve.
Miután akkor munkanélküli lettem, sok egészségügyi kihívást éltem meg, ami azt eredményezte, hogy különböző egészségügyi szakemberekhez kellett elmennem: háziorvoshoz, reumaszakértőhöz, ortopédsebészhez, fizikoterapeutához, végül pedig természetgyógyászhoz. Ekkor már azt mondtam a családomnak és a barátaimnak, akik az erőforrást jelentették nekem, hogy talán Jób-Jillre kellene változtatni a nevemet. Úgy éreztem, mostanra teljesen megértem, min ment keresztül Jób, amikor szembenézett a megpróbáltatásaival.
Mintha ez nem lett volna elég, a Covid–19 is megjelent, és az országot lezárták. Eközben a két fiamat felvették egyetemre. Trinidad és Tobago szigetén hivatalosan ingyenes volt a tandíj, de mikor ez megváltozott, nekem kellett fizetnem a tandíj egy részét. Igen! Tényleg úgy tűnt, mintha minden rosszra fordult volna. De Isten mindig talál kiutat.
Ó, igen! Mert Isten utat nyitott nekünk! Íme, néhány dolog, amit megtett. Meghallgatta a gyógyulásomért mondott imáinkat. Munkát adott a férjemnek, miután feloldották a lezárásokat. Hűségesen gondoskodott rólunk – ahogy megígérte. Amint Ézsaiás mondja mai szentírási szövegünkben, Ő valóban utat készített a pusztában, és folyókat a sivatagban.
Sokszor nehéz helyzeteken megyünk keresztül, és megkérdőjelezzük Istent, de szükség lehet olyan kihívásokra, mint amilyenekkel Jóbnak kellett szembenéznie, hogy valóban felfedezzük, ki is Isten, mi mindent tett, és mi mindenre hajlandó. Akkor ez lesz a válaszunk: „Tudom, hogy az én Megváltóm él... Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki sem téríthet el attól, amit elgondoltál.” (Jób 19:25, 42:2) Barátaim, látjátok? A mi Istenünk mindenre képes!
Jill Springer-Cato