Az örökkévaló út

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján! (Zsoltárok 139:23–24)

Csak álltam, bámultam a csodálatosan kék eget, és egyenesen nekiszegeztem a kérdést Istennek: „Mit tegyek? Szeretném a te akaratodat cselekedni, de nem vagyok biztos magamban. Vajon amire gondolok, az az, amit szeretnél is, hogy megtegyek? Szóljak szívből, vagy inkább maradjak csendben?” Továbbra is felnéztem és figyeltem. Ez a gondolat cikázott át az agyamon: Hát nem lenne csodálatos, ha Isten tényleg hangosan szólna hozzám? Becky, ez az az út, ezen járj! Hiszen pont ezzel a témával foglalkozik a Biblia. „És füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok!” (Ézsaiás 30:20) Ezek az ígéretek nem csupán futó szavak egy könyvben. Ezek Isten szavai az ő könyvében. Olyan ígéretek, amiket az ő dicsőségére kell igényelni és alkalmazni. Minden nemzedéknek és minden kornak szólnak, elérhetőek mindenki számára, aki úgy dönt, hogy kézbe veszi az ő könyvét, és valósággá és személyessé teszi.
Bár szándékosan hallgattam rá, de egyetlen hang sem szólalt meg. Semmiféle utalás nem érkezett, merre kéne fordulnom. Folytattam a napomat, rendeztem a gondolataimat, és még mindig csak hallgattam rá. Megkértem az Urat, hogy vizsgáljon meg, sőt, tegyen próbára. Ismeri a szívemet, gondolataimat, indítékaimat. Á, néha hibás indítékaim is vannak... Mondhatom az Úrnak, hogy „legyen meg a te akaratod”, miközben azt tervezem, hogy azt teszem, amit tenni akarok, és azt mondom, amit mondani akarok. Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy nem mindig elég a jószándék. Belefáradtam a jószándékomba, amikor nem hozta meg a kívánt jó eredményeket! Ezúttal valóban az Úrtól kértem útmutatást.
Később aznap hirtelen éreztem, hogy az Úr meghallgatta az imámat! Nem hallottam a hangját, de biztos, hogy Isten válaszolt, mikor a következő szavakat olvastam: „Amikor látjuk a Krisztustól eltávolodott lelkeket, képzeljük magunkat a helyükbe, helyettük érezzünk bűnbánatot Isten előtt, és addig nem nyughatunk, míg meg nem térítjük őket. Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk értük, és mégsem térnek meg, akkor a bűn az ő ajtajuk előtt áll; de ettől még nekünk szívbeli bánatot kell éreznünk az állapotuk miatt, megmutatva nekik, hogyan térjenek meg, és megpróbálva lépésről lépésre Jézus Krisztushoz vezetni őket.”¹
Hálát adtam ezért az Úrnak, és kértem, hogy árassza rám szeretetét, ajándékozzon meg isteni tulajdonságokkal, hogy együttműködhessek vele egy drága léleknek az örökkévaló útra való vezetésében.

Becky Joyner

¹ Ellen G. White kommentárja, The SDA Bible Commentary, VII. kötet, 960. o.