Oké, oké!

„A szádba adtam beszédemet, és kezem árnyékával fedtelek be.” (Ézsaiás 51:16)

Harminc évvel ezelőtt az oroszországi Magadanba mentem egy önkéntes program keretében. Ez volt a második év, amikor a Hetednapi Adventisták Csendes-óceáni Északnyugati Uniója tagokat küldött ki, hogy gyülekezeteket építsenek, egészségexpókat szervezzenek, később pedig evangelizációs összejöveteleket tartsanak.
A meghívók kiosztása után megtartottuk az egészségügyi vásárt. Én az egyik standnál kaptam munkát. De előbb még elmentem a városba, hogy ajándékokat vegyek az otthoniaknak. Vásároltam is tárgyakat, és otthagytam őket gravíroztatni. Azt mondták, hogy majd csak 3 órakor menjek vissza értük. Amikor visszaértem az expóhoz, megtudtam, hogy a műszakomat átszervezték. Találtam valaki mást a standomhoz, és visszarohantam a városba.
Miután összeszedtem a holmikat, rájöttem, hogy már nem lesz időm elérni a buszt, ezért úgy döntöttem, hogy gyalog rohanok vissza. Futás közben megbotlottam a mindenfelé töredezett betonjárdán, és arccal előre egy felfordított csatornafedélnek ütköztem. Döbbenten ültem fel, felsértett lábbal és véresen, és nem tudtam, most mitévő legyek. Két idősebb hölgy meglátta, mi történt velem, és a segítségemre sietett. Egyikük kendőt nyújtott át, hogy elszorítsam a vérzést, majd óvatosan eltámogatott egy klinikára.
Ott azonnal behívtak az orvoshoz. A lehető legjobban kezelt, amennyire csak a rendelkezésre álló korlátozott készletekkel tudott. Mivel a doktor nem beszélt angolul, kézmozdulatokkal próbálta elmutogatni, hogy kórházba kell mennem röntgenre. Értettem, mit akar mondani, és tudtam, hogy ezt nem akarom, mivel így senkinek sem szólhattam volna a csoportomból, hová megyek. Azt is tudtam, hogy egyedül soha nem találnék vissza egy ekkora városban. Aztán eszembe jutott az új szó, amit egy gyerek tanított nekem aznap reggel. Korosó, ami angolul „oké”-t jelent. Többször is kimondtam, és jeleztem, hogy el akarok menni. Vonakodva engedett el. Később még egyszer visszamentem, és amikor megvizsgáltak, mondták, hogy rendben leszek.
Isten tudta, hogy ez meg fog történni, és gondviselésszerűen úgy intézte, hogy éppen azt a szót tanuljam meg, amire szükségem lesz, és Ő juttatta eszembe. „De amikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, hogyan vagy mit szóljatok, mert megadatik nektek abban az órában, mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke az, aki szól általatok.” (Máté 10:19–20)

Sue Anderson