2024. január 13., szombat
Teljes mértékben kifizetve
„Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2:8–9)
„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8:36)
„E dokumentum szerint Tamar tartozása X. Y. felé teljes mértékben kiegyenlítésre került. Barátságod, Jézus iránti szereteted és személyes bizonyságtételed számomra és sokak számára is áldás.” Totális hitetlenséggel meredtem az előttem lévő képernyőre, miközben gyorsan megpróbáltam visszanyerni az uralmamat az eltátott szám felett. Nem érdemeltem meg ezt a nagylelkű cselekedetet.
Vissza kell fizetnem az adósságot! Pillanatokkal korábban, mikor a jótevőmmel telefonáltam, elmondta, hogy szeretné elengedni az adósságomat. Azonnal tiltakoztam ez ellen, de ő hajthatatlan maradt. Így megmondtam neki, hogyha ezt írásba is adja, akkor tartom tiszteletben a kérését. Ő ebbe szívélyesen beleegyezett.
Ez a csodálatos keresztény hölgy néhány éve nyújtott anyagi segítséget, amikor kétségbeesetten szükségem volt egy autóra a munkába álláshoz. Épp akkor fejeztem be az egyetemet, és semmim se volt. Elkezdtem munkát keresni, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy megbízható közlekedési módra lesz szükségem. Olyan országrészen éltem, ahol a tömegközlekedés megbízhatatlan volt, és az elérhető
munkahelyek olyan területekre estek, ahová személygépkocsira volt szükség. Ez a nő hallott a nyomorúságomról, és egyik szombaton odajött hozzám, mikor nagyon megterhelve beléptem az imaházba. Egy nappal később átadott nekem egy nagy összegű csekket minden kérdés vagy aláírt szerződés nélkül. Egyszerűen csak annyit mondott: „Fizesd vissza, ha majd újra talpra állsz.” Emlékszem, hogy túláradó hálával megköszöntem neki, miközben hitetlenkedve szorongattam a csekket. Hogy lehet, hogy valaki, akit alig ismerek, ilyen személyes áldozatot hozzon értem?
A szeretetnek ez a kiáradása arra késztetett, hogy elgondolkodjak a legnagyobb áldozaton. Több mint 2000 évvel ezelőtt a szeretet Jézus formájában lejött a mennyből, hogy meghaljon a bűneinkért, és mi megmenekülhessünk. Egy borzalmas keresztfán halt meg kitárt karral, miközben azt kiáltotta: „Elvégeztetett!” (János 19:30) Az adósságodat már teljes egészében kifizették. Neked semmit sem kell tenned, hogy visszafizesd. Fogadd el hittel az általam kínált kegyelmet, és megmenekülsz.
Néha még mindig azt hisszük, hogy vissza kell fizetnünk ezt az adósságot. Belekerülünk egy cselekedet-központú vallásba, és azt hisszük, hogy Jézus soha nem tudta megbocsátani a bűneinket. Barátom, nem számít, hol vagy, vagy mit tettél. A Megváltónak három szava van hozzád: teljes mértékben kifizetve!
Tamar Boswell