Isten ígérete

„Ívemet a felhőkbe helyezem, és ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.” (1Mózes 9:13)

A hét legtöbb napján sétálni megyek a környéken. Csodálatos vidéken élek gyönyörű tájakkal, integető emberekkel, kedves állatokkal és éppen elég dombbal ahhoz, hogy jól megerősödjek.
Rájöttem, hogyha borult napon indulok sétálni, és nem esik az eső – még –, akkor valószínűleg ernyőt kell vinnem. Ha nem teszem, úgy tűnik, az a médek és perzsák megváltoztathatatlan törvénye, hogy a sétám pontos földrajzi középpontjában ered el az eső.
Nemrég borult időben kezdtem sétálni, de optimista voltam, és nagyon reméltem, hogy az eső elmarad. Természetesen, mint mindig, most is éreztem az első esőcseppeket, amikor az 1. mérföldkőhöz közeledtem! Igazából inkább szemerkélés volt, mint határozott, nagy eső, így nem is nagyon bántam, de azért egy kicsit mégis bosszantó volt. És akkor megláttam!
Ahogy az utam mentén befordultam egy zsákutcába, ott volt előttem a legfényesebb, leglátványosabb szivárvány, amit valaha is láttam. Nem csak ez, hanem egy halvány második ív is húzódott mellette, amit nagyon ritkán láttam. A napom azonnal jobb lett, és máris jobb kedvre derültem.
Sokszor túl sok időt töltök a sétáim során azzal, hogy az élet megpróbáltatásain és nehézségein gondolkodom, és nem töltök elég időt azzal, hogy megköszönjem Istennek a bőséges áldásokat, amelyeket útközben nyújt.
Abban a pillanatban azonban olyan volt, mintha újból megnyílt volna a szemem az ő csodálatos szeretetére és gondoskodására. Igen, mások is láthatták a szivárványokat, de az is lehet, hogy csak az én szememnek voltak fenntartva. Ezt már soha nem fogom biztosra megtudni a mennyország innenső oldalán, de szeretném azt hinni, hogy Isten rám kacsintott, és azt mondta: „Hatalmas kezemben vagy, Robin. Semmi miatt nem kell aggódnod!”
Valóban csodálatos Istent szolgálunk! Ő mindannyiunkat jobban szeret, mint azt valaha is elképzeltük, és örömét leli benne, hogy szeretetét kicsiben és nagyban is megmutassa.

Robin Widmayer Sagel