myBible logó myBible
Fiókom

2024. január 6., szombat

A helyes választás

„Mert én ismerem az én gondolataimat, amelyeket rólatok gondolok – így szól az Úr –; békességre és nem háborúságra gondolok, hogy jövőt és reménységet adjak nektek.” (Jeremiás 29:11)

Mindannyiunknak volt már olyan pillanata, amikor olyan döntést hoztunk, ami örökre megváltoztatta az életünket. 2013 áprilisában a férjemmel mi is ilyen döntést hoztunk meg. Összepakoltuk az otthonunkat, és bérbe adtuk egy családnak. Öt–hat hónap is eltelt, míg mi egy dobozokkal teli kis pincehelyiségben éltünk, mire megkaptuk a vízumot, hogy Indiában éljünk és dolgozzunk az Adventista Gyermek India programnál. Ez a program a nagyon szegény adventista családokból származó gyerekeknek segít azzal, hogy adventista bentlakásos iskolákban helyezi el őket. Ott alapos oktatásban részesülnek, biztonságos helyen laknak, és naponta háromszor kapnak enni. Részt vesznek az istentiszteleten, a szombatiskolán és a gyülekezetben, és az a leghőbb imánk, hogy majd mindannyian Krisztust választják és vele járnak.
Miután majdnem kilenc évig távol voltam a családomtól és a barátaimtól, már nagyon vágytam hazamenni. De folyton meggondoltam magam, és nem aludtam jól. Az az érzés gyötört, hogy nem cselekszünk helyesen, ha hazamegyünk. Így egy reggel beszéltem a férjemmel, és feltártam előtte az érzéseimet. Miután megbeszéltük a dolgot, és imádkoztunk, úgy döntöttünk, hogy még befejezzük a jelenlegi ötéves ciklusunkat. Erre az volt a legfőbb indokunk, hogy úgy gondoltuk, anno csoda volt az ötéves munkavállalási vízumunk megszerzése.
Az első csoda akkor történt, amikor egy fiatal fiú segíteni akart nekünk: megkérte a szombatiskolai tanárát, hogy mondjon egy különleges imát értünk, hogy megkapjuk a vízumunkat. A tanára felhívott bennünket, és elmondta, hogy segíteni fog – és hiszitek, vagy sem, de ismerte az indiai nagykövetet! Nem sokkal később meg is kaptuk a vízumot.
A második vízumcsoda azért történt, mert egy másik barátunk az indiai kapcsolatai révén ismerte a jelenlegi indiai nagykövetet. E két ember segítsége nélkül, úgy hisszük, soha nem tudtunk volna eljutni Indiába. Mindkét esetben hosszabb története volt Isten vezetésének – de hisszük, hogy a menny arra használta fel ezeket a személyeket, hogy segítsenek nekünk akaratának megvalósításában.
Jól döntöttünk 2013-ban? Úgy gondoljuk, hogy igen. Sokkal közelebb kerültünk az Úrral való járásunkban hozzá, mert követtük az ő tervét. Minden a neki átadott szívvel kezdődik. Bill és én megtanultuk, hogy ha a szíved átadod Istennek, akkor az elméd és a lábad is követni fogja. A Szentlélek vezesse az életedet ma és mindörökké!

Nancy Mattison Mack

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.