2024. január 3., szerda
A kezdet
„A mi Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kijelentés Lelkét, hogy Őt megismerjétek.” (Efezus 1:17)
Ahogy most egy újabb újévnek nézünk elébe, szánjunk rá egy percet, hogy átgondoljuk, mit szeretnénk, ha idén történne. Január nekem nemcsak egy új év kezdetét jelzi, hanem a születésnapomat is. Isten minden reggel új kezdetet ígért. Ő az, aki minden nap életben és egészségben felébreszt. Soha nem volt akkora jelentősége a jó egészségnek, mint az előző években, mikor a Covid–19 elárasztotta világunkat. Vannak családtagjaink és barátaink, akiket már eltemettek, míg mások továbbra is hosszan tartó betegségektől szenvednek, amelyek, hacsak Isten nem avatkozik közbe, halálhoz vezetnek. A legsürgetőbb imáink azért szólnak, hogy a Mindenható gyógyítsa meg őket az örökkévalóság számára, bár mi azt szeretnénk, ha itt, a földön gyógyulnának meg. De bíznunk kell abban, hogy az Úr a teljes képet látja. Azt mondja: „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok”, ezért meg kell tanulnunk másképp gondolkodnunk. Hiszem: Isten azt akarja, hogy mindannyian másképp gondolkodjunk ebben az évben – amikor imádságos szívvel olvassuk az Igéjét, úgy összpontosítva a szavakra, mintha először olvasnánk.
Az Úr zenészeket ihletett meg, hogy csodálatos himnuszokat, zsoltárokat és gospeldalokat szerezzenek, amik a Megváltónkról szóló jó hírt mondják el. Némelyik színtiszta dicséret Isten felé azért, amit tett és tesz az életünkben. Mások pedig a vele való járásunkról és üdvözítő erejéről szólnak. Töltsünk időt azzal, hogy mindennap felemeljük hozzá a hangunkat.
2024 legyen az az év, amikor még jobban kivesszük a részünket a gyülekezetünkben már működő számos szolgálatból. Vagy talán meggyőz, hogy elkezdjetek egyet, ahol szükségét látjátok a gyülekezetetekben vagy a közösségetekben. Imádkozzatok mennyei útmutatásért. Sok missziós szolgálat van, amely olyan
emberekhez ér el, ahová mi soha nem jutunk el, mint például az ADRA, az Adventista Világrádió, a HOPE TV vagy a 3ABN. Válasszatok ki egyet vagy többet, hogy idén anyagilag is támogassátok őket.
„Válaszd hát az életet, hogy élhess, te is, és utódaid is. Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert Ő a te életed.” (5Mózes 30:19–20) Legyünk mindannyian áldottak, amikor másként gondolkodunk, és elhatározzuk, hogy mélyebb kapcsolatra lépünk Megváltónkkal és barátunkkal, Jézus Krisztussal.
Louise Howlett Driver