myBible logó myBible
Fiókom

2020. június 6., szombat

Egy igaz barát

„Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.”– Jn 15:15

Ez volt életem legjobb és egyben legrosszabb időszaka. Két gyermekünk van. Idősebbik fiúnk elvette szerelmét, akivel még a Tennessee Keresztény Egyetemen találkozott mesterképzése idején. Mivel rám is különböző intézni valókat bíztak, New Yorkba kellett repülnöm, hogy elhozzam kilenc éves unokaöcsémet, Zaire-t és három éves unokahúgomat, Nylah-t, ők voltak ugyanis a menyasszony és a vőlegény kísérői. A családtagok mindenhonnan összegyűltek a nagy eseményre.

Az esküvő előtti hetekben azonban sötét felhők árnyékolták be boldogságunkat. Az esküvői fotóst, a fiam régi barátját holtan találták otthonában. Huszonöt éves volt. Ez a veszteség súlyos gyászba taszította a fiamat. Nem sokkal ezután a testvérem feladta a rákkal folytatott küzdelmet, egyik barátomat pedig szintén rákkal diagnosztizálták. Szeretett városunkban, Orlandóban terrortámadás volt egy klubban, ahol a város több lakója is életét vesztette a lövöldözésben, majd gyanazon a héten egy tematikus park egyik kiskorú látogatóját ölte meg egy aligátor. És amikor már úgy éreztük, hogy ennél rosszabb nem lehet, a fiam  etegedett meg, az esküvője előtt egy héttel. Az esküvő előtti napon, amikor már az egész rokonság ott volt a próbavacsorán, a fiam még mindig rosszul érezte magát ahhoz, hogy végig velünk maradjon, és az apjának kellett őt visszakísérnie a házba. Nagyon aggódtunk. Aznap este Zaire és Nylah arcán isszatükröződött aggodalmam. Amikor ágyuk szélére ültem, hogy jó éjszakát kívánjak nekik, Nylah rám nézett és a barátságáról biztosított. Kedves szavai reménnyel töltötték el szívemet.

Eszembe jutott egy másik, nagyon közeli Barátom. Hűséges Társam arra várt, hogy letegyem lábaihoz gondjaimat, és bízzak szeretetében és gondoskodásában gyermekemmel kapcsolatban. Megosztottam Vele a bánatomat. Egész éjjel imádkoztam, és másnap, az esküvői istentiszteleten is. Jézus megtartotta fiam egészségét az esküvő ideje alatt. Félelmeink hitté változtak, és bátorsággal néztünk a következő napok elé. Egy három éves kislány által juttatta eszembe szeretetét. Ő mindig a mi pártunkon áll, és valóban egy igaz Barát.

Rose Joseph Thomas

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.