2020. június 3., szerda
Diplomaosztó
„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – azt mondja a Seregeknek Ura.” – Zak 4:6
Az elmúlt nyáron megünnepeltük kisebbik lányunk második doktori értekezésének megvédését. Első doktorátusát jogtudományban, a másodikat spanyol nyelvből szerezte. Mivel én is rendelkezem doktori végzettséggel, megengedték, hogy a lányommal együtt vonuljak be és vegyek részt a diplomaosztó ünnepségen, majd én magam nyújtsam át neki az akadémiai viseletet.
Kétszáztizenegy doktorandusz, kétszáztizenhárom magiszteri és több mint kétszáz egyetemi végzős diák kapott oklevelet aznap. Zsúfolt nap volt. Mivel rengeteg végzős volt, az ünnepséget gyorsnak, hatékonynak kellett megtervezni. A kámzsa átadásának ceremóniája túlságosan gyorsra sikerült, hiszen míg az egyik diáknak átnyújtották, már szólították is a következő nevét. Nem volt lehetőség élvezni egy kicsit a dicsőséget. Egy másik kellemetlen pillanat az volt, amikor a vezetők felszólították a doktoranduszokat, hogy álljanak fel, majd kiáltsák hangosan disszertációjuk címét. Az egész személytelennek tűnt, a nyomtatott programban még a névsor sem volt feltüntetve. A szertartás távirati stílusban zajlott. A legtöbb felekezeti intézményben sokkal szélesebb körű ünneplést tesznek lehetővé, amely gyakran három részből áll: odaszentelődés, ballagás, felavatás, és mindez három egymást követő napon. Bizonyos értelemben rendkívül csalódott voltam, hisz lányom végzős ünnepélyén nem volt semmiféle személyes, egyéni pillanat. Ő azonban nagyon izgatott volt, és az ünnepség utáni fogadás is nagyon kellemesen telt. Rengeteg barátunk és ismerősünk jött el velünk ünnepelni.
Elgondolkodtam egy másik ünnepségen. Amikor felmegyünk a mennybe, ha földi diplomaosztónk személytelennek tűnik is, Jézus majd néven szólít minket. Mindegyikünknek átnyújt majd egy arany hárfát és egy pálmaágat. Köszönt minket az Ő országában. Nagyon izgatott pillanatok lesznek azok, és a fogadás is káprázatos lesz.
Egyik kedvenc bibliaszövegem Zak 4:6: „És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – azt mondja a Seregeknek Ura.” Ne feledjétek: egyedül Isten vezethet át ezen a versenyen. Ő mellettünk szalad és átsegít a célvonalon. Elvezet a diplomaosztóra, ha végig Mellette maradunk.
Eva M. Starner