myBible logó myBible
Fiókom

2020. június 2., kedd

Hamis vádak

„Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.”– 1Sám 1:14

Ha vád ér bennünket, akkor is fáj, ha valóban rosszul, helytelenül viselkedtünk. Még fájdalmasabb és bántóbb azonban, ha nem hibáztunk, ha egyáltalán nem tettünk olyat, amit mondanak rólunk. A vádaskodó szavak nyílként hasítanak az érzékeny szívbe. Mindannyian vétkesek vagyunk ebben. A hamis vádaskodás alól Isten gyermekei sem mentesek.

Anna helyébe képzeltem magam, aki vetélytársa, Pennina folytonos érzelmi és fizikai bántalmazása miatt szenvedett. Anna értékes ember volt, és kétségbeesetten vágyott saját gyermekre, ami abban a korban Isten jóváhagyása és elfogadása jelének számított. Gonosz riválisa azonban éjjel-nappal kínozta őt ezért. Bánata egyre nagyobb lett, hiszen úgy vélték: Isten átka ül rajta.

Kétségbeesésében, tehetetlenségében elhatározta, hogy imában kiönti bánatát Istennek. Istennel töltött szent közösségében nem vette észre egy másik személy jelenlétét. Izráel főpapja, Éli figyelte őt. Félreértette viselkedését, részegségnek vélte. Megdorgálta és hamisan vádolta olyasmivel, amit az asszony soha nem tett. Mégis Anna válasza, tiszteletteljes reakciója mindenki számára példaértékű lehet, akit valamivel hamisan vádolnak.

Ellen White azt írta, hogy Anna nem dühödött fel, és nem volt tiszteletlen Isten idős emberével szemben: „Megszomorodva és megijedve Anna kedvesen válaszolt: [...] »Nem, Uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig« (1Sám 1:15-16).” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 570. o.)

Mi lett az eredménye Anna kedves, szelíd válaszának a hamis vádakra? A vádaskodó imában áldást kért rá. A vita és az átok helyett békesség és öröm töltötte el őket. Végre megkapta, amire annyira vágyott: egy kisfiút, Sámuelt.

Uram, add nekem türelmedet és bölcsességedet, amikor hamis vádak érnek! Segíts megbocsátanom a vádaskodóknak és megtanulnom mindenkivel békességben élni. Add, hogy Neked adjak dicsőséget az igazság felfedésével. Jézus nevében, ámen!

Omobonike Adeola Sessou

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.