2023. december 28., csütörtök
Hogy mutatjuk ki a szeretetet?
„Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat.” (János 14:15)
Mivel tanárnő édesanyja még mindig karácsonyi szabadságon volt, Sarai már két hete nem találkozott a bébiszitterével. A kíváncsi és vidám egyéves Sarai most dőzsölt négy nővére túláradó figyelmében, akik maguk is élvezték a rövidke téli szünetet. A tizennégy hónapos korához képest aprócska Sarai a gondolkodásában törpe óriás volt. Együttérzően beszélt arról, hogy mit szeretne vagy mit nem szeretne.
A szünidő vége felé Sarai bébiszittere, Marguerite eljött újévi látogatásra. Őt meglátva Sarai otthagyta a játékait, szeretett édesanyját, és odafutott Margueritehez, aki örömmel kapta ölbe. Sarai befészkelte magát a lány ölébe, fejét a vállára hajtotta, és többé mozdulni se akart onnan.
Szavak nélkül, mégis annyira sokatmondóan fejezte ki: „Szeretlek, Marguerite, örülök, hogy újra látlak.” Sarai kimutatta szeretetét.
Nekünk olyan sok lehetőség áll a rendelkezésünkre szeretetünk kimutatására. Elmondhatjuk, de Saraihoz hasonlóan tettekkel is kimutathatjuk. Mégis nagyon sok gyerek és felnőtt panaszkodik arról, hogy nem hallják szüleiktől a „szeretlek” szót, sem annak cselekedetekben történő megnyilvánulását. Sok férj és feleség él szeretetlen házasságban, minden aprócska gesztus után vágyakozva, amely azt éreztetné, hogy valaki szereti és értékeli őket.
Mibe kerül kimondani vagy kimutatni a szeretetet? Azonban mennyire megváltoztatná annak a családnak az életét, ahol ez még hiányzik!
Vajon ez érvényes a Megváltónk iránti szeretetünk kimutatására is? Ő a legnagyobb áldozat bemutatásával mutatta ki irántunk érzett szeretetét, meghalt értünk a kereszten, majd tisztán és világosan kijelentette: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” Vajon úgy mutatjuk ki a szeretetünket, hogy időt töltünk az Ő imádatának házában, avagy más isteneket imádunk? Keressük a kora reggeli órákban és az egész nap folyamán, vagy először inkább a távirányítóért nyúlunk? Élvezzük az ajándékokat, amelyeket előkészített számunkra, a tavakat, az erdőket, a virágokat, vagy minden időnket elektronikai eszközeinkkel vagy bevásárlóközpontokban töltjük? Hogyan mutatjuk ki az iránta érzett szeretetünket?
Isten naponta érezteti velünk szeretetét: felébreszt, megajándékoz látással, hogy olvasni tudjunk, és értelemmel, hogy gondolkodjunk. Megígérte, hogy megvéd és vezet minket. Mi hogy mutatjuk ki az iránta érzett szeretetünket?
Annette Walwyn Michael