Immánuel, velünk az Isten

„Ezért maga az Úr ad jelt nektek: Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuelnek nevezik Őt.” (Ézsaiás 7:14)

Ézsaiás könyvében olvasunk arról, hogy Isten jelet adott népének: egy szűz megfogan a méhében, és minden emberi hozzájárulás nélkül lesz gyereke. Ennek a szűznek a Fiát pedig Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: „velünk az Isten”. Ez a Mózes I. könyvében leírt ígéret beteljesedése. A kígyóhoz szólva Isten elmondta, hogy ellenségeskedést szerez az asszony és a kígyó között, és az asszony magva majd a kígyó fejére tapos, vagyis elpusztítja (1Mózes 3:15).
Az Édenkertben a bűnbeesés előtt az Úr alkonyatkor mindig meglátogatta az első emberpárt, és beszélgetett velük. Ádám és Éva szemtől szemben találkozhattak vele. Együtt voltak Istennel, úgy fedezték fel a teremtés és a világegyetem titkait. Pontosan úgy, amint a kisgyerek édesapjához szalad, hogy az meséljen neki. Ádám és Éva ugyanezt tette egészen a bűnesetig. Viszont azután az emberek már nem tudtak nyíltan, szemtől szemben ülni és beszélgetni Istennel.
Nemcsak az embert viselte meg, hanem Istent is az Úr és az ember közti kommunikáció elvesztése. Hiányzott neki a teremtményeivel való beszélgetés, ezért adott nekik egy jelet. Ez a kommunikációhiány nem tart örökké. Egy szűz terhes lesz, fiat szül, aki Isten lesz, és az emberek között lakik. Beszélget velük, velük jár, csodálatos történeteket mond, pontosan, mint az Édenkertben. A különbség csak az, hogy különleges népe nem fogadja el Őt Istenként. Azok, akiknek megparancsolta, hogy tartsák meg Igéjét, és továbbítsák a róla szóló jó hírt, majd gyűlölik, megverik, megpróbálják megkövezni, leköpdösik, majd gyűlölettel telve keresztre szegezik és megölik. Az Ő népe.
Megszületett, hogy meghalhasson. Már gyerekkorától tudta, mi a kötelessége. Készségesen elfogadta a kihívást, hogy velünk lehessen, velünk járhasson, velünk beszélgessen. Megszületett, felnőtt, élt, szeretett, meghalt, és újra él. Mindezt azért, hogy együtt lehessünk egy örökkévalóságon át. Szeretném vele tölteni az örökkévalóságot, aki ennyire szeret engem.

Eva M. Starner