Nincs hely

„Nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.” (Lukács 2:7/b)

„Elkészültél karácsonyra?” – kérdezgetik az emberek decemberben, mikor találkozunk és köszönünk egymásnak. Én meg azt szoktam kérdezni, hogy véleményük szerint mit jelent készen lenni karácsonyra. Ha azt jelenti, hogy mindenkinek megvásároltam-e az ajándékot, sok süteményt sütöttem-e, feldíszítettem- e a lakást, becsomagoltam-e az ajándékokat, vendégeket várok-e, vagy karácsonyi zsúrokra megyek-e, akkor nem, soha nem vagyok készen.
Ha a karácsonyra való felkészülés egyszerűen azt jelenti, hogy Jézus eljön hozzám, hogy együtt legyünk, akkor igen, készen vagyok, és alig várom, hogy találkozzunk! Biztosan szakítok időt a takarításra, főzök egy különleges vacsorát, vásárolok kedves ajándékot, és előkészítem a szép, kényelmes vendégszobát.
Jézus születésének idején a közel-keleti vendéglátás abból állt, hogy megmosták a vándor poros lábát, friss ivóvízzel kínálták, együtt ettek, és saját otthonukban menedéket biztosítottak a fáradt utazóknak.
A Lukács 2:7-ben található katalyma szót vendégfogadó háznak fordították. Ugyanez a kifejezés jelenik meg Lukács 22:11-ben, amikor Jézusnak szüksége volt vendégszobára a húsvéti vacsora elfogyasztására. A katalyma egy emeleti szoba volt, ami lehetett zárt raktárhelyiség, nagyobb összejövetelekre való terem vagy egy vendégszoba. Ha valaki fogadós volt, azt jelentette, hogy a szomszédok az utazókat az ő katalymájába küldték.
Amikor Dávid király leszármazottai visszatértek szülővárosukba a népszámlálásra, készült-e Betlehem elegendő vendégfogadó hellyel? Milyen szállásra volt szüksége Máriának és Józsefnek? Valószínűleg csak annyi helyet kértek, hogy lepihenhessenek. A fogadós pillanatnyi dilemmája biztosan az volt, hogy találjon valahol elegendő helyet, ahova beszoríthat még két matracot. Elgondolkodtam azon, hogy a fogadós visszautasította, hogy helyet találjon Dávid Fiának, aki éppen belépni készült világunkba. Szeretném azt hinni, hogy én a saját ágyamat is átadtam volna Isten Fiának. Azonban ha őszinték akarunk lenni, biztosan én is elküldtem volna őket, és bereteszeltem volna az ajtót, mielőtt még enni kérhettek volna.
Ma Jézus a szívem ajtaján kopog bebocsátást kérve, hogy belépve megvalósíthassa az újjászületés csodáját. Hogy válaszolok? Készítek helyet életemben a Megváltónak? Ő a napi rutinom díszvendége? Behívom szívem titkos kamrájába? És a legnehezebb kérdés: a vendégszobában vagy az istállóban adok neki szállást?

Rebecca Turner