2023. december 15., péntek
Váratlan siker
„A szorgalmasok igyekezete gyarapodást hoz, aki viszont elhamarkodottan cselekszik, csak ínségre jut.” (Példabeszédek 21:5)
A lányom fogorvosával beszélgettem. Az évek során már sokféle téma került szóba köztünk, mint család, nyaralások, vallás és munka. Az elmúlt évben a bérelt rendelőjéből saját helyre költözött át, melyet csodálatosan berendezett kis páciensei ízlése szerint, élénk színekre festve a falakat, és a felszerelés is alkalmasabb volt egy gyerekfogászat számára. Ez egy olyan lépés volt, amelyhez hasonlót nekem is meg kell majd tennem néhány hónap múlva. Rengeteg kérdést tettem fel neki az alkalmat kihasználva.
Amikor legutóbb találkoztunk, elmondtam neki előre beütemezett programomat: a reggeli órákban a hitről és az engedelmességről beszélek majd, délután pedig az anyagi kérdésekről és a nyugdíjas évekről. Néhány nap múlva hitutazásomat osztom meg egy konferencia keretén belül, majd egy női kongresszuson az anyagi jövőnk megtervezéséről szólok. Elképedve, ámulattal hallgatta, mi minden történt velem abban a rövid időszakban, mióta felmondtam az előző állásomat.
Kuncogva mondtam, hogy jó néhány éve foglalkozom írással, és több mint húsz éve dolgozom pénzügyi területen. Ekkor én magam is elgondolkodtam. Milyen gyakran tapasztalunk gyors sikert, és tűnődünk el, miként fogunk majd helytállni?
Nemrég egy Zoom-beszélgetésen vettem részt néhány pénzügyi tanácsadóval, és amikor rádöbbentem, milyen otthonosan mozognak a számok világában, felismertem, hogy én tulajdonképpen csak egy éve dolgozom önálló pénzügyi tanácsadóként. A legtöbbjük sokkal idősebb volt nálam. Folyton emlékeztetnem kellett magam, hogy nem hasonlíthatom az én egy éves tapasztalatomat az ő tizenöt vagy húsz évükhöz a szakmában.
Az ilyen hirtelen kialakult sikerek egy része hosszú évek óta tartó kudarcokra és könnyekre épül, valamint arra a komoly elhatározásra, hogy kitartunk, bármi áron is. Hiszen azok a próbával teli csüggesztő évek készítenek fel elvégezni, amire az Úr elhívott.
Drága mennyei Atyám, kérlek, állíts meg az utamon, ha panaszkodni kezdek, hogy a dolgok nem történnek elég gyors ütemben. Kérlek, emlékeztess, hogy van egy alapfolyamat, melyen keresztül kell mennünk, hogy eljussunk oda, ahol te szeretnél látni.
Kaysian C. Gordon