2023. december 14., csütörtök
Várj… Jól érzem magam!
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.” (János 3:16)
A Hetednapi Adventista Egyházban nőttem fel. Édesapám anglikán volt, édesanyám adventista, de mielőtt még gyerekük született, elhatározták, hogy a lányok az anyjukkal, a fiúk meg az apjukkal fognak templomba járni. Kitaláljátok? Négy lányuk született. Így hát a születésünktől kezdve hallottuk a sok csodálatos éneket a szombat szépségéről.
Serdülőkoromban magaménak éreztem a szombat öröméről szóló énekeket, hisz édesanyám minden tőle telhetőt megtett, hogy minden szombatunk különleges legyen. Különleges ételeket sütött-főzött arra a napra. Mindig szépen elrendezte a lakást, és virágokkal díszítette fel. Azt mondta, hogy mi hetente ünnepelünk karácsonyt.
2019 végén egészségügyi gondjaim adódtak. Az orvosok nem tudták felállítani a diagnózist. Úgy éreztem, egész héten rosszul vagyok, péntek estére azonban jobban éreztem magam. Sőt, egészen jól voltam. Először azt hittem, ez egy véletlen, de figyelni kezdtem magam, és rádöbbentem, hogy ez heteken keresztül ismétlődött.
Ez visszarepített a gyermekkoromba, amikor minden szombaton különleges szeretetet és örömöt éreztem. A szombat így felnőttként is kezdett egyre különlegesebbé válni számomra. Valóban boldog nap volt. És minden szombatot szerettem. Isten hetente emlékeztetett, hogy szeret engem, és csak nekem teremtett egy csodálatos napot különleges áldásokkal. Amikor minden rendben van az életünkben, hajlamosak vagyunk elsiklani az áldások felett. Természetesnek vesszük az életet, és figyelmen kívül hagyjuk az Úr kegyelmét.
Kedves testvérnőim, szerető Istent szolgálunk, aki nagy szeretetében elküldte egyetlen Fiát, hogy meghaljon értünk. Neki különleges áldásai és tervei vannak számunkra. Már a teremtéskor félretett egy napot, melyen egymással találkozzunk, elmélkedjünk és felüdüljünk. Sokszor annyira lekötnek a napi teendőink, hogy nem tudunk megállni és értékelni, mit tett és tesz értünk Isten. Bátorítalak, testvérnőim, hogy szakítsatok időt örülni annak a nyugalomnak, melyet az Úr készített elő nekünk nem csak szombaton, hanem a hét minden napján. Ha újra beleszeretünk Jézusba, felismerjük, hogy ez a legjobb dolog, amit valaha tettünk, és naponta vele járva minden napunk a legjobb lesz.
Jill Springer-Cato