Az elveszett ló

„Mi azért szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket.” (1János 4:19)

A szomszédunk, Richard az elmúlt éjjel elveszített egy lovat. Végül egy kisebb szakadék mélyén talált rá. Valahogy megcsúszott a sötétben a tél eleji vékony jégen, és lecsúszott. Ott feküdt, maga alá tűrt lábakkal, de nem tudott felállni. Ez az eset Jézusnak az elveszett bárányról szóló példázatára emlékeztetett, amikor a jó Pásztor elment megkeresni elveszett juhocskáját, majd miután megtalálta, és a vállára véve hazavitte, örült és örvendezett. A mi történetünk azonban ettől különbözött. Elsősorban azért, mert a ló nem Richard tulajdona volt. Pacer a felesége, Diana lova. Ez azonban nem számít, mert Richard szereti Dianát. Diana pedig nagyon szereti azt a lovat. Újszülött csikókora óta neveli, és most már több mint húszéves. Egy másik gond is van. Az állatorvos szerint súlyos rákos megbetegedése van, és valószínűleg még a tavasz beköszönte előtt elpusztul. Ezért a meleg istállóban töltötte a napjait, és csak esténként ment ki sétálni kicsit a szomszédos legelőre. Most azonban már koromsötét és hideg volt fagypont alatti hőmérséklettel. Richard megtalálta a lovat, de nem tudta kiszabadítani. Richard és Diana tanyája Délkelet-Montana félreeső vidékén állt. A farmról kivezető út is ugyanolyan félreeső volt, amit nem burkolt sem kavics, sem salak. Ezért a közlekedés azon a szakaszon csak száraz, napos időben volt lehetséges. A szakadék, amibe a ló beleesett, az út végén állt, tehát Richard traktorral sem tudta megközelíteni, melynek segítségével lábra állíthatta volna a nagy, súlyos állatot.
Ezért megtette, amire az állat iránt érzett szeretete késztette. Visszament az istállóba, és magával vitte vastag, meleg takaróját. Lemászott a lóhoz, és gondosan betakargatta, majd annak reményében melléfeküdt, hogy közelségével és saját teste melegével sikerül felmelegítenie, hogy túléljék az éjszakát. Végig vele volt. Az állat pedig reggel örökre lehunyta a szemét.
Igen, ez a történet nem úgy végződött, mint a jó Pásztor története, vagy mégis? Előfordul, mikor a bárány is szenved. Lehet, nem is éli túl. De soha nincs egyedül. Mindig takarja a jó Pásztor meleg szeretete, és közelségének, jelenlétének ennél is nagyobb melege soha nem távozik tőle. És egy nap eljön, és örömmel vállára veszi báránykáit.

Jeannette Busby Johnson