myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 12., kedd

Az elveszett ló

„Mi azért szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket.” (1János 4:19)

A szomszédunk, Richard az elmúlt éjjel elveszített egy lovat. Végül egy kisebb szakadék mélyén talált rá. Valahogy megcsúszott a sötétben a tél eleji vékony jégen, és lecsúszott. Ott feküdt, maga alá tűrt lábakkal, de nem tudott felállni. Ez az eset Jézusnak az elveszett bárányról szóló példázatára emlékeztetett, amikor a jó Pásztor elment megkeresni elveszett juhocskáját, majd miután megtalálta, és a vállára véve hazavitte, örült és örvendezett. A mi történetünk azonban ettől különbözött. Elsősorban azért, mert a ló nem Richard tulajdona volt. Pacer a felesége, Diana lova. Ez azonban nem számít, mert Richard szereti Dianát. Diana pedig nagyon szereti azt a lovat. Újszülött csikókora óta neveli, és most már több mint húszéves. Egy másik gond is van. Az állatorvos szerint súlyos rákos megbetegedése van, és valószínűleg még a tavasz beköszönte előtt elpusztul. Ezért a meleg istállóban töltötte a napjait, és csak esténként ment ki sétálni kicsit a szomszédos legelőre. Most azonban már koromsötét és hideg volt fagypont alatti hőmérséklettel. Richard megtalálta a lovat, de nem tudta kiszabadítani. Richard és Diana tanyája Délkelet-Montana félreeső vidékén állt. A farmról kivezető út is ugyanolyan félreeső volt, amit nem burkolt sem kavics, sem salak. Ezért a közlekedés azon a szakaszon csak száraz, napos időben volt lehetséges. A szakadék, amibe a ló beleesett, az út végén állt, tehát Richard traktorral sem tudta megközelíteni, melynek segítségével lábra állíthatta volna a nagy, súlyos állatot.
Ezért megtette, amire az állat iránt érzett szeretete késztette. Visszament az istállóba, és magával vitte vastag, meleg takaróját. Lemászott a lóhoz, és gondosan betakargatta, majd annak reményében melléfeküdt, hogy közelségével és saját teste melegével sikerül felmelegítenie, hogy túléljék az éjszakát. Végig vele volt. Az állat pedig reggel örökre lehunyta a szemét.
Igen, ez a történet nem úgy végződött, mint a jó Pásztor története, vagy mégis? Előfordul, mikor a bárány is szenved. Lehet, nem is éli túl. De soha nincs egyedül. Mindig takarja a jó Pásztor meleg szeretete, és közelségének, jelenlétének ennél is nagyobb melege soha nem távozik tőle. És egy nap eljön, és örömmel vállára veszi báránykáit.

Jeannette Busby Johnson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.