myBible logó myBible
Fiókom

2023. december 9., szombat

Szolga vagy szabad?

„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8:36)

Rabszolgaság: ti mire gondoltok a szó hallatán? Nemrég olvastam, hogy egy drága tizenkét éves afrikai kislányt elraboltak, feltettek egy rabszolgakereskedő hajóra száz idegen közé, két vagy több hónapig éheztették és dolgoztatták, majd az éjszaka leple alatt kitették a hajóból, napokig rejtegették egy veszélyes és félelmetes mocsárban, elszakították a többi rabszolgától, és férjhez adták egy idősebb rabszolgához, aki nem is beszélte a nyelvét, majd vele együtt árverésre bocsátották. El tudjátok képzelni, mennyire szenvedtetek volna, ha a ti kislányotok lett volna?
Ez a gyermek volt az utolsó rabszolgakereskedő hajó, a Clotilda utolsó túlélője. Ez a hajó a rabszolgaság törvényen kívül helyezése után még ötven évig szállított illegálisan rabszolgákat. 1525 és 1866 között több mint tizenkét és fél millió embert adtak el rabszolgának, akik közül több mint két millióan az utat sem élték túl. A halottakat és a haldoklókat az Atlanti-óceánba dobták, mint a szemetet. A hajón annyira rossz körülmények uralkodtak, hogy az utasok mintegy 20%-a soha nem érte el a partot a különböző betegségek és járványok miatt.
Hát nem hatalmas szerencse, hogy nem vagyunk rabszolgák, nem döntenek szolgaságba, hogy élő halottakká váljunk? De várjunk csak – másféle rabszolgaság is van? Lehetséges, hogy hamis biztonságérzetünk van? Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy megfosszon az örök élettől. Ő kegyetlen és számító. Megtévesztései ravaszak, hálója kusza. Jézus és az Ige nélkül milyen védelmünk van? A kísértésben Ő az egyedüli erőnk és menedékünk. Megkaptuk a tanácsot: „Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jakab 4:7)
Nagyon vékony a határvonal a törvényeskedés és a szeretetből fakadó engedelmesség között. Az egyik rabszolgaság, a másik szabadság.
Minden reggel lehetőségünk van eldönteni, hogy Jézusért és nem önmagunkért élünk. A nehéz dolgokat nem lehet harc nélkül elérni. Nagy a szokások hatalma, a Szentlélek ereje azonban még ennél is nagyobb. Kérjünk Istentől erőt és győzelmet annak a nevében, aki „hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2Péter 3:9). Mi nem rabszolgák, hanem a szerető mennyei Atya gyermekei vagyunk. A szabadság a mienk, ezért örüljünk és örvendezzünk!

Lila Farrell Morgan

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.