myBible logó myBible
Fiókom

2023. november 22., szerda

Hála

„Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra.” (1Thesszalonika 5:18)

A 2020-as évet kétségkívül nehéz lesz elfelejteni, bár sokan megpróbáljuk azért megtenni. Ma május 2-a van, és máris annyi minden történt a vírus kirobbanása óta eltelt négy hónapban. Láttam egy viccet a közösségi médiában, melyben feltették a kérdést, hogy nem lehet-e visszatérni a 2019-es évbe és újratervezni. Akik némiképp otthonosak a jelen technológiai vívmányok terén, most tudják, mire gondolok. Akik nem, azoknak megmagyarázom: a kifejezés azt jelenti, kezdjük újra, illetve ismételjük meg másként. Sajnos nekünk, halandóknak ilyen nem áll a rendelkezésünkre ebben az életben. Mindig előre kell mennünk, nem fordulhatunk vissza, bármi legyen is előttünk. Csak abban reménykedhetünk, hogy a dolog megváltozik, ha az élet megadja számunkra ezt a lehetőséget. Sok esetben nem könnyű hálásnak lennünk a nehéz időkben, mint például mostanában.
Nagyon sokan elveszítették a munkahelyüket. Mindenkinek hetekig a házban kellett maradnia. Sok háztartásban az ételellátás is meglehetősen korlátozott volt. Miért lehetnénk akkor hálásak? Mindezek ellenére ma arra hívlak, hogy soroljatok fel legalább öt dolgot, amiért hálásak vagytok. Íme, az én listám:
Először is hálás vagyok az életért. A naponkénti kockázatok ellenére még mindig itt vagyok a földön. Bizonyos testrészeim fájnak, viszont még tudok mozogni.
Másodsorban van egy szerető, támogató családom. Bár amikor ezeket a sorokat írom, távol vagyunk egymástól, és nem tudjuk, mit hoz a jövő, érzem szeretetüket és támogatásukat.
Harmadsorban hálás vagyok a kórházi ápolói védőöltözetemért. Nagyon sokan, akik a vírussal vívott harc első sorában dolgoznak, itt, az én országomban és szerte a világon, nagy kockázatnak vannak kitéve, mert nem áll rendelkezésükre megfelelő védőöltözet.
Negyedszer hálás vagyok a munkámért, a megélhetésért, bár a munkaköröm stresszes és kihívásokkal teli.
Végül pedig hálás vagyok, hogy a fiam már tavaly befejezte a tanulmányait, noha tudom, hogy Isten az idén is megsegítette volna, ahogy teszi azt sok más diák esetében. El kell ismernem, hogy ennek a listának az összeállítása kihívást jelentett számomra, de minél többet időzünk a jó dolgoknál, annál hálásabbak leszünk Istennek még azokért is, amelyek első ránézésre nem tűnnek annyira csodálatosnak.

Raylene McKenzie Ross

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.