Emlékezzünk barátainkra

„Testvéreimet messzire elűzte mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeztek rólam.” (Jób 19:13–14)

Amikor az Egyesült Államokban kitört a Covid–19, azonnal a családomra és a barátaimra gondoltam. Bár az előírt társadalmi távolságtartás fizikailag elválasztott egymástól, de telefonon és a közösségi médián keresztül tudtuk tartani egymással a kapcsolatot. Elhatároztam, hogy megkeresek pár rég elvesztett barátot.
Felhívtam az egyik közeli városban élő barátomat. Ő jól volt, minden rendben volt vele. A Facebookon is megkerestem néhány ismerősömet, akikkel régóta nem beszéltem. Mindannyian jól voltak.
Másnap megtaláltam a kollégiumi öregdiák évkönyvemet, és megkerestem egyik volt osztálytársamat. Megtaláltam a számát, és izgatottan bepötyögtem a számokat a telefonba. Amikor válaszolt, bemutatkoztam, de ő azt kérdezte: „Kivel beszélek?”
„Sylvia, hát együtt jártunk iskolába. Nem emlékszel rám?” – kérdeztem.
„Nem!” – válaszolta.
„Rendben van, sajnálom, hogy zavartalak. Legyen szép napod” – mondtam egy szuszra, majd gyorsan letettem a telefont. Teljesen összetörtem. Lehet, hogy az az ötletem, hogy felkeressem a régi barátaimat, végül hatalmas tévedésnek bizonyul? Mintegy fél órával később megszólalt a telefonom. Egykori osztálytársam férje volt a vonal túlsó végén, aki tudatta, hogy feleségének egészségügyi gondjai vannak, melyek nagymértékben befolyásolták a válaszát. Ők is elővették az évkönyvet, és éppen az én képemet nézik. A férfi is ugyanabba az iskolába járt, de egy évvel később. Feltett néhány kérdést, és én elmeséltem, hogyan találkoztam először a feleségével, valamint néhány történetet abból az időszakból, amikor barátnők voltunk. Beismertem, hogy évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és én épp most hívom fel azokat, akikről régóta nem hallottam.
Életem során nagyon sok emberrel találkoztam, és sok barátot szereztem. Nem emlékszem mindenkire, de remélem, hogy valaki számára áldás lehettem. Bármilyen betegség, nehézség vagy szenvedés következik is be az életünkben, imádkozom, hogy Jóbhoz hasonlóan elmondhassuk: „Mert tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára megáll a porom fölött.” (Jób 19:25)

Sylvia A. Franklin