2023. november 17., péntek
Ünnepeljünk!
„Mindegyikünk tudniillik felebarátjának kedvezzen annak javára és épülésére.” (Róma 15:2)
Férjemmel, Johnnyval a Covid–19-világjárvány első hónapjaiban ünnepeltük a hetvenedik házassági évfordulónkat. A világ nagy része már karanténba került. Az élet, amelyet addig ismertünk, már nem létezett. Üdvözlőkártyákra nem számíthattunk, mert ismerőseink nem tudtak elmenni a postára, hiszen ki tudja, hol kering ez a hívatlan vírus?
Mégis legnagyobb meglepetésünkre egyszer csak kopogtatást hallottunk a bejárati ajtón. Régi barátaink, Virginia és Steve állt ott, és kinyújtott karral beadtak egy képeslapot meg egy tortát, váltottunk velük néhány kedves, szeretetteljes szót, majd integetve távoztak.
Néhány órával később ismét kopogtatást hallottunk. Két másik barátunk volt. Fred, maszkban, egy tortát nyújtott át, drága felesége, Gladys pedig tisztes távolságból, az autóból integetett. Velük is váltottunk néhány barátságos szót, és már mentek is. Szeretjük a tortát, de hogyan tudnánk ennyit megenni egymagunk? Pár percnyi töprengés után azt mondtam Johnnynak: „Gyerünk, ünnepeljünk!”
Írtam a legközelebbi szomszédainknak (egy adventista nyugdíjasnegyedben lakunk), és meghívtam őket, hogy vegyenek át egy szelet ajándék évfordulós tortát. Mindannyian boldogan elfogadták a meghívást, és az ajtón keresztül vidáman elbeszélgettünk. A testvérek és a testvérnők drága jókívánságai bátorítottak és felvidítottak, másképp nagyon szomorúak lettünk volna. Végül is hetven év házasság nagy áldás. Nekünk, embereknek nincs mindig szükségünk prédikációkra, de mindenkor értékeljük a szerető szavakat és kedves tetteket. Az évfordulónk tehát ez alkalommal sem telt magányosan. Nem éreztük, hogy valamiről is lemaradtunk volna, mert az lesz a föld történetének legcsodálatosabb ünnepe, amikor Jézus viszszatér, hogy megváltottjait magával vigye a mennybe.
Betty Kossick