Láthatatlan kezek

„Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10:29–31)

Mi a kedvenc időtöltésetek a családdal? Nekem a közös teázás a két lánytestvéremmel, öcsémmel, édesanyámmal és édesapámmal a reggelizőasztalnál. Ilyenkor hangzanak el a legjobb beszélgetések, önfeledten nevetgélünk vicces dolgokon, figyelmesen hallgatjuk a történeteket a szüleink gyerekkoráról és a régi szép időkről. Egy nap édesanyámmal ketten teáztunk, amikor az én gyerekkoromra terelődött a szó. Születésemnél a család Sydney-ben élt. Édesapám hat hónappal később fogadta el a meghívást a misszióiskolába, és akkor költöztünk a cooronbongi (North New South Wales) Avondale Egyetem kampuszára.
Kilenc hónapos koromban édesanyám járókába tett, hogy siettesse a mozgásfejlődésemet, és lefoglaljon, ameddig ő a házimunkát végzi. A házunk nem volt nagy, csak három hálószoba. A padló fából volt. A ház mögötti föld nem volt egyenletes, ezért hosszú lépcsősor vezetett a hátsó ajtótól ki a hátsó kertbe. Ő úgy tudta, hogy én a ház egy másik részén tartózkodom, én azonban közvetlenül a háta mögött voltam, és sikerült a lépcsőlejárathoz érnem, mielőtt az ajtó becsukódott volna. Édesanyám már lement a lépcsőn, amikor zajt hallott. Megfordult, és elborzadva látta, hogy a járókámmal együtt lefelé gurulok. Elmondása szerint mintha mindent lassított felvételen látott volna. Valahogy kiestem a járókából, és miközben az tovább gurult, majd leesett, látta, ahogy engem mintha valaki gyengéden egy lépcsőfokra ültetett volna a lépcsősor közepén. Bár nem sérültem meg, az ijedtségtől hangosan sírni kezdtem. Anyukám biztos benne, hogy engem láthatatlan kezek fogtak meg, és biztonságban tettek le az egyik lépcsőre. Erre nincs más magyarázat, mint hogy aznap Isten csodálatos módon megmentett és megőrzött engem.
Mindig álmélkodva gondolok vissza a történetre, és csodálattal tölt el, mennyire gondoskodik Isten rólam. Ő akkor, kilenc hónapos koromban megmentette az életem. Mit tehetnék, hogy visszafizessem neki szerető gondviselését? Azt, hogy tisztelem és szolgálom, betöltve velem kapcsolatos tervét az életemben.

Jenny Rivera