myBible logó myBible
Fiókom

2023. november 12., vasárnap

Valaki imádkozik

„Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért.” (1Timóteus 2:1)

2007-ben a fiam csatlakozott az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságához. Minden kiképzőtábor végén van egy háromnapos kihívás, az úgynevezett tűzpróba, mikor fizikailag, mentálisan és erkölcsileg is vizsgáztatják őket. Aggódó anyukaként összehívtam az imacsoportomat, hogy a fiamat a nap huszonnégy órájában hordozzuk imában. Minden hölgy feliratkozott egy órára, majd amikor elkészült a beosztás, elküldtem azt a fiamnak. A fiatalok csak néhány dolgot vihettek magukkal, és nem tartozott ezek közé az imabeosztás vagy a karóra. Azonban egyik társa nagyon jól értett az idő megtippeléséhez, és a fiamnak sikerült elrejtenie a listát is a holmija közé. A kemény pillanatokban mindig megkérdezte a társától, hogy mennyi lehet az idő, és titokban ránézett a listára, hogy akkor éppen ki imádkozik érte.
A tűzpróba végén visszatúráztak a bázisra, ahol a parancsnokuk először nevezte őket tengerészeknek. Ezután mindannyian kitüntetést is kaptak.
Erről eszembe jutott egy másik háromnapos fizikai, mentális és erkölcsi tűzpróba, melyen Megváltónk vett részt élete utolsó óráiban. Ez árulást, próbákat és keresztrefeszítést foglalt magába.
Nekünk is az életben mindenféle próbával és nehézséggel kell szembenéznünk. Ilyenkor ne felejtsünk el ránézni az imalistánkra és megfigyelni, hogy minden óra mellett Jézus neve látható. Zsidók 7:25-ben azt olvassuk: „Mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értük.”
A mi tűzpróbánk végén, amikor elérünk a gyöngykapuhoz, a mi parancsnokunk is új nevet ad nekünk. Egy kitüntetés helyett mi koronát, ruhát és hárfát kapunk. Mennyire várom már azt a napot: „Ámen, jöjj, Uram, Jézus!” (Jelenések 22:20)
Hallgassátok meg Ricky Skaggs „Somebody’s Prayin’” (Valaki imádkozik) című darabját, majd képzeljetek magatok elé egy fiatalembert a kiképzőtáborban, aki később kétszer is teljesített szolgálatot Afganisztánban. Ez az én fiam története, és a tietek is. Hálásan köszönöm mindenki imáját és a mi nagy Imaharcosunk közbenjárását.

Kathy Hull

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.