Mit mondanak majd rólam?

„Az ő ura azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe!” (Máté 25:23)

Ha ma meghalnék, mit mindanának rólam? Ez visszatérő kérdés volt számomra az életem különböző szakaszaiban. A gondolat még nyomasztóbb, amikor temetési szertartásokon vagy megemlékezéseken veszek részt. Sok könnyes beszámolót hallottam már elhunyt személyek hozzátartozóitól a szeretteik vagy barátaik életének meghatározó eseményeiről. Azonban hallottam már megbánásokat, szégyent és haragot is. A megbánást általában ilyen szavak kísérik: „Bárcsak akár egy pillanattal, egy nappal több adatott volna nekünk helyrehozni a dolgokat!”
Mindannyian veszítettünk már el szeretett személyeket, és ennek kapcsán mindannyian megtapasztaltunk bizonyos érzelmeket. Sokan arra vágyunk, bárcsak időt szakítottunk volna korábban kedves szavakra. Bárcsak visszavonhatnánk az utolsó becsmérlő pillantást, bárcsak nyújtottunk volna szerető kezet, gyengéd érintést, meleg mosolyt, vagy bárcsak támogatóbbak, vigasztalóbbak, vidámabbak lettünk volna. Bárcsak elmondtuk volna: „Szeretlek!”
A Biblia beszámol arról, hogy Énok Istennel járt, Dávidot az Úr szíve szerinti embernek, Ábrahámot pedig Isten barátjának nevezi. Zsidók 11-ben sok név kerül említésre, többek között Ráháb, Sára, Jefte, Sámson, és Gedeon. „És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.” (Zsidók 11:39) Ha megemlékezést kellett volna tartanunk róluk, mit mondtunk volna?
Tehát amikor eljön az ideje, mit mondanak majd rólam? Bekerülök a hithősök fejezetébe? Visszatükrözi-e az életem Krisztus jelenlétének szépségét? A lélek gyümölcsének kilenc cikke meglátszik a mindennapjaimban?
A legfontosabb kérdés a következő: Mit mond majd Ő rólam a végső vizsgálatkor? Mit mond majd rólunk, mindannyiunkról? Azt, hogy „jól van”, vagy azt, hogy „nem ismerlek titeket”? Végül már csak az számít, amit Isten mond.

Sonia Kennedy-Brown