Végtelen tengerpart

„Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta értünk.” (1János 3:16)

Ebben az évben júniusi születésnapunk mérföldkövet jelent az ikertestvérem, Kathy és számomra. Több állam távolságra laktunk egymástól, és ritkán tudtuk együtt megünnepelni a szülinapunkat, ezért elhatároztuk, hogy együtt töltjük a hatvanadikat.
Egy tengerparti utat terveztünk. Kathy a családjával minden nyarat ott töltött, de számomra még új volt a hely. A Charlotte repülőtéren találkoztunk, majd együtt mentünk autóval az észak-karolinai Sunset Beachre. Nebraskai lévén magasztosnak és varázslatosnak találtam a tengerpartot. Korán reggel kimentünk, és hosszasan sétáltunk a kihaltnak tűnő parton. A látóhatárt szemlélve végtelennek tűnt. Elámulva szemléltem a hatalmas villákat a víz közelében. Az észak-karolinai madárrezervátum közelében voltunk. Pelikánok százainak a látványa, a sós víz íze a szánkban, a hullámok hangja és ereje, a puha homok érintése a lábujjaim között, mind elragadtatással töltötte el a szívem. Aznap mérföldeket sétáltunk énekelve, elmerülve Isten teremtésének csodálatában. Útközben egy postaládát találtunk „Rokon lelkek” felirattal. Egy jegyzetfüzet volt benne, amibe szeretetteljes üzeneteket írhattunk az utánunk jövők számára.
Egyik kedvenc íróm jelentette ki: „Ha Krisztust szemléljük, a szeretet felmérhetetlen tengerének partján időzünk. Szeretnénk elbeszélni ezt a szeretetet, de szavaink elégtelennek bizonyulnak.”¹ A tengerparton sétálva Isten hatalmas szeretetére gondoltam, és azokra az üzenetekre, melyeket Ő hagyott hátra nekünk a világban. Eljött a földre, hogy hozzánk hasonlóan éljen, majd feláldozta értünk az életét. Most közbenjárónkként szolgál a mennyben, helyet készítve az Őt szeretők számára.
Ma ne feledjétek, hogy az Úr szeretete felkészíti jellemünket a megújulásra és a felemelkedésre, pontosan, ahogy engem felüdített és megváltoztatott az a csodálatos tengerparti séta

Karen M. Phillips

¹ Ellen G. White: Az apostolok története, 333. o.