A kudarc ereje

„De Ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Korinthus 12:9–10)

Nem szeretek „elesni”. Amikor mégis megtörténik, az ellenségnek könnyebb meg győznie róla, hogy a bukás egyenlő a kudarccal. Ez pedig a szégyenérzet örvényébe taszít, és hajlamosak leszünk azt gondolni, hogy nem vagyunk képesek megtenni valamit, az erőfeszítésünk nem elegendő, és ilyenkor készek vagyunk inkább mindent feladni.
De mi történik akkor, ha Isten helyrehozza és felhasználja a kudarcainkat?
Péter vízenjárásának történetét olvastam. Gyakran hangoztatják, és elmarasztalják vele a tanítványt, hogy amiért elfordította a tekintetét Jézusról, azért kezdett el süllyedni a viharos, zavargó vízben. (Én személy szerint azt gondolom, inkább meg kellene dicsérnünk őt, amiért egyáltalán és elsősorban volt bátorsága kilépni a csónakból. Lehet, hogy süllyedni kezdett, de ő volt az egyedüli – Jézuson kívül –, aki valaha járt a vízen.) De mi történt volna, ha nem veszi le a tekintetét a Mesterről, ha elér hozzá a vízen, majd együtt mennek vissza a csónakhoz? Mennyiben változtatta volna meg ez a végkifejlet a történetet? Mi történt volna azután?
Elképzelem, hogy a többiek kezet ráztak volna vele, és éljenezték volna, vállon veregették volna, és akkor a történet könnyen csak Péterről szólt volna, és arról, amit ő tett. Mivel azonban kudarcot vallott, a történet Krisztusról szól. Arra tanít, hogy Isten lehajol értünk, és még akkor is felemel, ha a mi hibánkból történt. Péter bukása által a tanítványok és mi, akik olvassuk, bátorítást nyerünk az Úr szeretetének ismeretéből. Láthatjuk az Ő hatalmának és erejének megnyilvánulását. Péter gyengeségében Isten erejét látjuk. Ez reménnyel tölt el, és bátorít.
Tehát amíg az ellenség a kudarc által megpróbál elcsüggeszteni, Isten a mi és mások bátorítására használja fel azt, hogy mindenki felismerje, hogy Ő lehajol hozzánk, felemel, és szilárd talajra helyezi a lábunkat. Milyen csodálatos!

Tamyra Horst