2023. október 30., hétfő
Valakinek szüksége van a történetedre
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20)
Úgy tűnik, ez a történet egész másképp végződik, mint ahogy kezdődött. Jézus elment a kúthoz, hogy találkozzon egy nővel, akiről tudta, hogy bűnben él. Amikor az meglátta Őt, még nem is sejtette, hogy nemsokára evangélista lesz. A beszélgetés folytatásában Krisztus a tudomására hozta, hogy mindent tud róla. A férje pedig… Akivel most élt, nem volt a férje. Mindent tudott róla, mégis elfogadta, és meghívta az egész életét átalakító kapcsolatra Istennel.
Ez a beszélgetés és az Ő elfogadása megváltoztatta az életét. Még azt sem kellett megmondani neki, hogy mit tegyen a továbbiakban. Amikor az Úr megszabadította a bűntől, a szégyentől és a bűntudattól, Ő lett a mindene. És az asszony mindenkinek elmondta a történetét, meghívta őket, hogy találkozzanak a férfival, aki megváltoztatta a szívét, elfogadta őt, megbocsátott neki, és reménnyel töltötte el a lelkét.
Az embereknek szükségük volt erre a történetre. Tudtak azonosulni vele. Nemsokára az egész város körégyűlt.
Csodálatos dolog volt Jézus ügynökének lenni. Biztos soha nem talált volna ennél jobb ajánlatot, amit soha nem veszíthet el. Nem volt más dolga, csak meg kellett osztania másokkal a történetét. És ennek jótékony hatásai halála után is érezhetőek, sőt, egy örökkévalóságon át fennmaradtak. Tudjuk, hogy azonnal elkezdte a munkáját. Visszaszaladt a faluba, és mindenkivel tudatta: „Mondanom kell valamit egy emberről!” – és folytatta a történetet. Az emberek meghallgatták, és ők is eljöttek, hogy további tanításokat kapjanak.
Kedves testvérnőm, valakinek szüksége van arra, hogy meghallgassa, mivé váltál, ki vagy, és, hogy jutottál el ide. Tudniuk kell, mit tett Isten az életedben, hogyan szólt hozzád, és mit kínált fel neked. Bármi legyen is a munkád, bármilyen legyen is az életed, ez csak egy módja annak, hogy mindenkinek elmondd, ki a főnököd. Ő téged is hív, hogy dolgozz neki.
D. Renee’ Mobley-Neal