Szabadulás a vad kutyák közül

„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:8)

Nem sokkal azután, hogy a jamaicai Montego Bay-be költöztünk, figyelmeztettem négy- és hatéves gyerekeimet, hogy mindig a jól bekerített udvarunkon játsszanak. Odaálltam a kőfal mellé, és megmutattam nekik, hogy kint vad, kóbor kutyák járnak. Lányom hatéves feje nem sokáig tartotta észben a tanácsot. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni, és egy reggel kiosont a kapun, és átment az utca másik oldalára. Másodpercek töredéke alatt körülvették a kóbor kutyák, összesen heten. Villámgyorsan visszarohant a szemben levő járdára, és amilyen gyorsan csak tudott, próbált átmászni a kőkerítésen, hogy megszabaduljon tőlük. Az, hogy sikerült felmásznia és átlendülnie a kerítésen, valóságos csodának mondható.
Amikor megosztotta a történetet a karácsonyi ünnepélyen, meg volt győződve róla, hogy őrzőangyala tette át a kerítésen, mert teljes mértékben képtelenség volt, hogy hatévesen, rövid lábacskáival ezt megtehette volna.
Két évtizeddel később a lányom pont hazafelé tartott megszokott esti sétájáról. Hirtelen morgásra lett figyelmes. Két ismeretlen, kóbor kutya közeledett felé. Ugatva állták el az útját, nem volt kiút. Amikor már úgy tűnt, hogy nincs hova menekülnie, egy autó állt meg mellette. A sofőr letekerte az ablakot, és kiszólt: „Szükséged van segítségre?”
„Igen” – válaszolta inkább rémülten, mint udvariasan. Kinyitotta az ajtót, és beugrott, még mielőtt a bent ülő hölgy végigmondhatta volna, hogy szálljon csak be.
„Hol laksz?” – kérdezte tőle. A lányom örömmel mondta, hogy csak egypercnyi távolságra, és újra meg újra köszönetet mondott neki. Soha többé nem látta aztán a hölgyet a környéken. Isten elküldte az angyalát, hogy újra megszabadítsa. A 37. zsoltár 8. versében tett ígérete biztos. Két évtizeddel később az őrzőangyala újra mellé állt. Ez alkalommal találkozott is vele.

Claudette Garbutt-Harding