2023. október 24., kedd
A dagály minden csónakot felemel
„Bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak, ne pedig úgy, mint embereknek, tudva, hogy az Úrtól veszitek az örökség jutalmát; mert ti az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kolossé 3:23–24)
Abban a kiváltságban van részem, hogy csodálatos nőkkel vagyok körülvéve. Álmélkodva szemlélem, milyen dolgokat visz véghez Isten a barátaim életében. Még meglehetősen fiatal vállalkozó vagyok. Amikor elhívást éreztem erre az utazásra, tudtam, hogy vannak nők, akikhez fordulhatok a kérdéseimmel, mert már bejárták előttem az utat. Nem azt vallom, hogy mindent egyedül kell megvalósítanom, hanem kölcsönvehetek egy mintát, amit a saját elképzelésem szerint alakíthatok át. Amint felkerestem ezeket a csodás asszonyokat, és meghallgattam a történetüket, elképedve hallottam, milyen csodákat tett értük Isten.
Az egyik barátom története nagyon megragadott. Nagyon kínos tapasztalatokat kellett átélnie. Zavarta, hogy bizonyos dolgokat miért egyedül kell megtennie. Olyan helyekre kellett mennie, amelyekről álmában sem gondolta, hogy lehetséges, mégis ez volt a kötelessége. Amikor három évvel később végighallgattam a beszámolóját, nyilvánvalóvá vált, hogy Isten mindezt a javára használta fel. Ezzel készítette fel a jelenlegi helyzetére. Mivel nagyon zsúfolt időbeosztást kényszerítettek rá, megtanult egy időben kreatív és figyelmes lenni, melynek nagy hasznát veszi a jelenlegi munkakörében. Amikor most végigkísértem sikertörténetét, vele együtt örültem. Miért? Egyszerűen azért, mert ha ezt Isten meg tudta tenni érte, értem is megteheti.
Amikor a barátaim sikeresek, amikor beteljesülnek az álmaik, én örülök a legjobban, mert tudom, mit jelent megvalósítani mindezt. Az ő sikerük és bőségük engem is felbátorít, és örömmel tölti el a szívemet.
Drága, mennyei Atyám, köszönöm az elénk adott példákat. Kérünk, készíts fel minket minden szükséges területen, hogy amikor odajutunk, tudjuk, mit kell tennünk.
Kaysian C. Gordon