myBible logó myBible
Fiókom

2023. október 23., hétfő

A tiltás

„Magad elé vetetted álnokságainkat; titkos bűneinket arcod világa elé.” (Zsoltárok 90:8)

A férjemnek csodálatos gyerekkora volt egy csendes, vidéki közösségben, Pleasant Hillben. A barátaival felfedezték a környéket, a természetet. Tízéves kora körül új barátra talált, Ringerre, a mosómedvére, aki attól kezdve mindenhova elkísérte. Megtanult üdítőt inni mellső lábával fogva az üveget. Állandó utasa lett Harold biciklijének, hátsó lábával a keresztrúdba, mellső lábával a kormányba kapaszkodva. Ringer szeretett éjszakánként kilopózni a nyitva hagyott ablakon keresztül, és szeretett a szappannal hokizni a fürdőkádban.
Harold szülei, akik egy időben a település üzletének tulajdonosai és vezetői is voltak, egy dolgot tiltottak meg neki. Nem tehette be a lábát a boltba. Harold azzal kárpótolta, hogy kint, az üzlet teraszán némi jutalomfalattal, rágcsálnivalóval vendégelte meg. Egy nap azonban bejelentették, hogy eladták az üzletet, és az új tulajdonos már másnap átveszi a szolgálatot. Haroldot figyelmeztették, hogy ameddig az átadás lezajlik, tartsa távol Ringert a helyszíntől. Azonban győzött a kíváncsiság. Arra gondolva, hogy a szülei biztosan nagyon elfoglaltak, és nem figyelnek oda, besurrant a boltba, pórázon vezetve Ringert. Néhány percig minden rendben volt, de pár pillanat múlva kitört a káosz. Vajon Ringer kiszimatolt egy finom falatot? Ezt soha nem tudjuk meg. Mindenesetre ennél drámaibb zűrzavart még Walt Disney sem találhatott volna ki. Ringer felugrott az élelmiszerpolcokra, majd fel és alá ugrándozott, szaladgált, nyomában gazdájával. Dobozok, üvegek, konzervek gurultak szerteszét. Amikor a hajsza véget ért, és sikerült megfogniuk, egy kisfiúnak kellett feltakarítania az egész nagy felfordulást.
Felnőttként is hányszor érvelünk a tízévesek logikájával: „Isten túlságosan elfoglalt a világegyetem dolgaival. Most az egyszer biztos nem történik semmi.” Az ilyen érvelés mindenre rábólint, figyelmen kívül hagyva mások jólétét. Az ilyenkor keletkezett erkölcsi zűrzavar, törvénytelenség sok esetben soha nem hozható helyre. Zsoltárok 90:8 így figyelmeztet: „Magad elé vetetted álnokságainkat; titkos bűneinket arcod világa elé.”

Dottie Barnett

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.