Jézus a mentsváram

„Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik.” (Ézsaiás 26:3)

1844. október 22-e volt a milleriták nagy csalódásának napja, de a férjem, Jason Nebres és jómagam 2021. augusztus 12-én éltük át életünk nagy csalódását. Mivel már két éve nem voltunk otthon, nagy izgalommal indultunk a Suvarnabhumi repülőtérre. Két órát kell utazni a thaiföldi Saraburi Ázsia-csendes-óceáni Nemzetközi Egyetemről (AIU) Bangkokig, ezért korán elindultunk, hogy bőven jusson idő a bejelentkezésre és a szükséges papírmunkák elvégzésére. Amikor a pulthoz közeledtünk, egy illetékes figyelmeztetett, hogy nem tudunk Hongkongon keresztül Cebuba utazni, mert a Fülöp-szigeteki kormány kitiltott tíz országot, köztük Thaiföldet is. Ismertük ezt az utazási korlátozást, de utazási ügynökünk biztosított, hogy a mi járatunkkal nem lesz gond, ezért nyugodtan indultunk útnak. Biztosítottuk az úriembert, hogy Cebuban tudnak az érkezésünkről, és ennek bizonyítására bemutattuk a QR-kódunkat, melynek alapján leellenőrizhették, hogy bejelentkeztünk a karanténba. Hajlandó lett volna elhelyezni bennünket, ha a vezetőségből valaki biztosította volna, hogy onnan gond nélkül hazautazhatunk. Fiunk, Jojie segítségével megkaptuk az utazási ügynökségtől papírjaink másolatát, melyben az állt, hogy az állampolgárok akkor utazhatnak be az illető országba, ha bizonyítják, hogy az említett tíz ország egyikében sem voltak az elmúlt tizennégy napon. Úgy éreztük magunkat, mint egy pukkanásig felfújt léggömb, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat. Hazautazási reményeink szertefoszlottak. Mit csináljunk? Felhívtuk telefonon tanácsért az egyetem igazgatóját. Ő telefonált az utazási ügynökünknek, aki biztosított róla, hogy visszaváltja a jegyeket. A gyerekeink, Jun és Kaye, meghívtak, hogy maradjunk náluk Bangkokban, de figyelmeztettek, hogy egész nap bent kell maradni, mert a város karanténban van. Fogtunk egy taxit, hogy vigyen vissza az egyetemre. Szerencsére újra elfoglalhattuk még üres lakásunkat. Hálát adtunk Istennek, hogy van hol laknunk, és barátainkért, akik enyhítették csalódásunkat, és beszerezték nekünk a legszükségesebbeket: főzőedényeket, ágyneműt, törölközőket, függönyöket és ennivalót.
Ez a nehéz tapasztalat könnyen depresszióba sodorhatott volna, de bízom Isten ígéretében, hogy békét ad azoknak, akik benne bíznak. Jézus a menedékem, ezért elhatároztam, hogy a maguk egymásutániságában veszem a napokat, és átadom neki a kormányt.

Forsythia Catane Galgao