2023. október 10., kedd
Isten most is szól népéhez
„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok!” (Máté 24:42)
Mintegy tizennyolc hónappal ezelőtt a felkészületlenségről kezdtem álmodni. A legtöbbet már elfelejtettem, de az első bevéste magát az elmémbe. Ijesztő volt. Álmomban sürgős telefonhívást kaptam, mely szerint az Amerikai Egyesült Államok elnöke hozzám jön vacsorára, és már elindult. Pánikba estem. Semmim nem volt előkészítve. Izgatottan kezdtem telefonálgatni embereknek, hogy hozzanak ételt, segítsenek, de nem jártam sikerrel. Senki nem nyújtott semmiféle segítséget. Az elnök megérkezett, és a hosszú, fehér abrosszal leterített ebédlőasztalon nem volt más, mint egy tányér és egy villa. Mondhatom, nem volt elragadtatva. Szégyenemben nem mentem ki, hogy köszönjek, és üdvözöljem. Elbújtam a konyhában. Ő egyedül ült az asztalnál, és szintén nem tett semmit annak érdekében, hogy találkozzon velem. Szinte bénultan ébredtem fel álmomból. Mit jelenthetett?
A felkészületlenséggel kapcsolatos álmok hónapokig visszatértek, én pedig azt kérdezgettem magamtól: Miért vannak ilyen zavaró álmaim?
A Szentírásban olvassuk, hogy Isten egyik kommunikációs módja az álom. Két példát említek. Isten már gyerekkorában elkezdte felkészíteni Józsefet a vezető szerepre. Két álomban mutatta meg neki, hogy hatalmi helyzetbe kerül, és családja meghajol előtte (1Mózes 37:5–10). Az Újszövetségben a menny álomban intette Józsefet, Mária férjét a rá váró felelősségre, a gyermek Krisztus gondozására és felnevelésére. Hiszem, hogy Ő ma is szól álom által népéhez.
Azon tűnődtem, hogy vajon Isten azért adta ezeket az álmokat, engem akart figyelmeztetni, hogy nem állok készen az Úr eljövetelére? De a Szentírásban találhatópéldákat olvasva úgy éreztem, hogy meg kell osztanom ezeknek az álmoknak a sürgetését. Az idők jelei – a háborúk, háborúk hírei, megfékezhetetlen tűzvészek, áradások, földrengések, az erőszakosság – mind Krisztusnak Máté 24-ben feljegyzett figyelmeztetéseire mutatnak. Elhatároztam, hogy úgy fogom szeretni másokat, mint magamat. Ez azt jelenti, hogy mindenkit arra bátorítok, hogy MOST készüljön a mi Urunk, Megváltó Jézus Krisztusunk közeli eljövetelére.
Jasmine E. Grant