myBible logó myBible
Fiókom

2023. október 3., kedd

Aratás

„Akkor azt mondta tanítványainak: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Máté 9:37–38)

Naponta meg szoktam tenni az utat St. Catherine-ből Kingstonba és vissza. Az autópálya mellett cukornádültetvények sorakoznak. Felüdítő látványnak tartom a termés betakarításának szemlélését és a munkafolyamat változását évszakról évszakra, az esős időszak kivételével.
Nagy türelemre van szükség, míg figyeljük, ahogy a trópusi napsütés érleli a gyümölcsöt, javítja az állagát, és eljut arra a pontra, mikor a legízletesebb, majd a ragyogó, édes kristályszemcsék bekerülnek a boltok polcaira és végül a konyhaasztalokra, ahol mi is megízlelhetjük őket.
Ezután a gépek megtisztítják és felszántják a földet, melyből nemsokára új palánták bújnak elő. A gépek naponta meglocsolják a növényeket, és mire a víz kis patakokban csordogál le a közeli folyóba, elszállítják a hatalmas öntözőberendezést. A hetek múlásával a palánták megnőnek, és már nincs szükségük olyan sok nedvességre. Az egész mezőt beterítő növények nemsokára éretten, betakarításra készen hajladoznak a szélben. Az aratás napjának hajnalán még nem is szárad fel a hűvös harmat a földről, mikor a munkások megérkeznek. Alig látszódnak ki a nagas növények közül. Csak kevesen vannak a hatalmas ültetvényen. Mikor végzik el így a munkájukat?
A tanítványok éppen maguk mögött tudtak egy küldetést, és kétségkívül elfáradtak és kimerültek. Jézus magához hívta a tizenkettőt, hatalmat adva nekik a gonosz lelkek fölött, és erőt a betegségek gyógyítására, majd elküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsanak betegeket (lásd: Lukács 9:1–6). A munka sok volt, ezért az Úr további hetven tanítványt küldött el kettesével minden városba és minden helyre, ahova majd Ő is elmegy (Lukács 10:1). Ma velünk folytatódik az aratás munkája, és mint ahogy a cukornád esetében, itt sem gondol senki sem a vetésre és az ültetésre, a locsolásra, a növekedésre és az aratók munkájára, amikor az édes kristályszemeket fogyasztja különböző formákban, úgy majd a lelki győzelem napján is a betakarított termésnek, a megváltozott életeknek örülünk, látva, hogy mások elfogadják Jézust személyes Megváltójuknak. Dicsőítsük továbbra is Istent a ránk bízott munka végzése közben.

Elizabeth Ida Cain

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.