2023. szeptember 23., szombat
Ne hagyja figyelmen kívül a jeleket
„Hasonlóképpen ti is, amikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van Ő, az ajtó előtt.” (Máté 24:33)
Egy nemrégiben Tennessee-ből New Hampshire-i otthonunkba tett utunk során már annyira elfáradtam, hogy kicsit elszundítottam, és nem navigáltam a férjemet. Ez idő alatt ő látott egy tájékoztató feliratot, ami azt jelezte, hogy torlódás miatt hosszabb menetidőre számíthatunk, de nem volt biztos benne, hogy ez mire vonatkozik. Amikor észrevette, hogy nagy a forgalom egy felüljárón, azt feltételezte, hogy ott lesz dugó, nem az autópályán, amin éppen haladtunk. Körülbelül 1,5 kilométerrel arrébb viszont megálltunk, és 5 órára elakadtunk egy nyerges vontató balesete miatt. Túl későn vettük észre, hogy nekünk szólt a tábla.
Ez azonnal eszembe juttatott egy másik esetet, amikor elkerülték a figyelmemet a jelek. Épp otthonról dolgoztam a jegyzeteken a következő előadásomhoz, amikor a helyi kórházam szülésfelkészítő központjából hívtak, hogy egy vajúdó nőnek dúlára1 van szüksége.
Azonnal elindultam a kórházba, amely mindössze 12 percre van tőlünk. Amikor megérkeztem, a körülmények drámaian megváltoztak, és a szolgálataimra csak kb. 15 percig volt szükség. Háromnegyed órán belül otthon is voltam. Ahogy bejöttem a kocsifelhajtón, felfigyeltem az út szélén álló járműre, amit szokatlannak találtam, de semmi rosszra nem gondoltam.
A garázsba belépve észrevettem, hogy a lámpák égnek. Hmm, ez fura. Azt hittem, lekapcsoltam őket. Az alagsorból fölmentem a lépcsőn a házba, és tovább folytattam volna a munkát az előadás jegyzetein. A laptopom azonban a földön hevert: Nem én tettem oda. Hmm. Hát, ezt biztos nem én tettem oda. Aztán eszembe jutott, hogy sok ruha van a szárítóban, amit össze kell hajtogatni. Ahogy a mosókonyhához mentem, láttam, hogy a hátsó ajtó nyitva áll. Hmm. Elfelejtettem bezárni, amikor reggel elbúcsúztam a férjemtől? Ez nem vall rám.
Összeszedtem a szennyesemet, és felmentem az emeletre, hogy összehajtogassam, amikor a férjem hívott. Éppen beszéltünk, amint beléptem a hálószobába, és felsikoltottam! Az egész szobát feldúlták. Betörtek hozzánk!
Hány jelet hagytam figyelmen kívül vagy magyaráztam meg magamnak? Vajon bűnös vagyok ebben a lelki életemben is? Uram, te oly sok jelet adtál nekünk a hamarosan bekövetkező visszatérésedről. Segíts odafigyelnünk, hogy ne keressünk rájuk megnyugtató magyarázatot, vagy ne hagyjuk figyelmen kívül a jeleket. Segíts, hogy éberek legyünk várakozás közben.
Diane McLean Gaspard
1 Várandósság és szülés körüli laikus asszonytársi segítő.