myBible logó myBible
Fiókom

2023. szeptember 12., kedd

Az iratszekrény

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint elhívottak.” (Róma 8:28)

2020-ban az egész világot sújtotta a Covid–19-vírus, mellyel sok haláleset járt és munkahelyek megszűnését okozta. Emiatt én is elveszítettem az állásom, viszont lehetőségem nyílt nyugdíjba vonulni. Ennek nagyon örültem, és tudtam, hogy Isten vezetett így.
Mivel már nem kellett minden nap munkába mennem, be akartam rendezni az otthoni irodámat, és mindent rendben tartani, különösen az aktáimat. Vettem egy kerekes, kétfiókos acél irattartó szekrényt a neten, és örültem, hogy akciósan bukkantam rá. Azonnal leadtam a rendelést. Boldog voltam, hogy a cégtől rögtön kaptam visszaigazoló e-mailt, melyben jelezték, hogy az irattartó szekrényt három napon belül szállítják.
Három nap múlva újabb e-mailt kaptam a cégtől, amelyben közölték, hogy a szállítás további két napot késik. Türelmesen vártam, 10 tíz nap után megpróbáltam felhívni az ügyfélszolgálatot, hogy megtudjam, mi okozza a késedelmet. Csalódottságomra senkivel sem tudtam telefonon beszélni, és e-mailben sem kaptam választ. Minden alkalommal, amikor e-mailt írtam, csak egy sablonválaszt kaptam, miszerint három munkanapon belül jelentkeznek, de soha senki nem keresett meg. Végül elvesztettem a türelmemet, és írtam egy komoly hangú e-mailt, amiben kértem őket, hogy töröljék a megrendelést, és térítsék vissza a pénzemet. Csak ezután kaptam választ valakitől, aki valóban visszafizette a pénzemet. Megkönnyebbültem, és hálát adtam Istennek, hogy segített a visszautalásnál.
Míg még mindig abban reménykedtem, hogy kapok irattartó szekrényt. Az egyik nap lementem a pincébe, és hirtelen észrevettem egy kerekes acélszekrényt a helyiség sarkában, amire éveken át fel sem figyeltem. Amikor kihúztam, láttam, hogy ez az igényeimnek megfelelő, tökéletes iratszekrény! El voltam ragadtatva, és hálát adtam az Úrnak, hogy megakadályozta a kiszállítást; hálás voltam, hogy nem kellett feleslegesen pénzt költenem.
Ez az élmény megerősített a hitemben, és arra emlékeztetett, hogy bármi is történik az életünkben, Isten mindig a javunkra fordítja. Mindenkor bízzunk szerető Atyánkban, mert Ő szeret minket, és minden szükségletünkről gondoskodik.

Stella Thomas

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.