myBible logó myBible
Fiókom

2023. szeptember 9., szombat

Kinek a kezét fogod?

„Az Úrra nézek szüntelen; nem rendülök meg, mert a jobbom felől van.” (Zsoltárok 16:8)

Nem sokkal elalvás után felriadtam. Álmomban két kezet láttam: a férjemét és az enyémet, de a kettő között egy másik kéz is megjelent. Erre hirtelen felébredtem. Kinek a keze volt? Volt bármi jelentősége az álomnak? Nem tudom. Egy ideig ébren tartott, aztán visszaaludtam.
A Biblia 56-szor használja a kéz szót. A kéz gyakran jelentett hatalmat, tekintélyt és önbizalmat, különösen a jobb kéz. Egyik helyen úgy szól a jobb kézről, mint amit az élet helyreállítására használnak. Sok más dolog mellett szó van a támaszt nyújtó kézről, a gyógyításra és áldásra való kézrátételről, a szörnyű harag idején lesújtó kézről és a hálaadásra emelt kézről. Jézus gyakran használta a kezét, amikor betegekre helyezte, és meggyógyította őket. Az Úr jobb kezéről azt mondják, hogy magasztos, igazsággal teli, fenséges erejű és szorgalmas.
Az egyik kedvenc versem a Bibliából a következő: „Íme, a tenyerembe véstelek téged.” (Ézsaiás 49:16) Ez azt jelenti, hogy Jézus mindannyiunk nevét – a tiedet és az enyémet is – ismeri, és annyira szeret, hogy végérvényesen belevéste a nevünket oda, ahol láthatja, amikor csak akarja.
A kezeknek sok mindenben van létfontosságú szerepük. Ha elveszítenénk az egyik végtagunkat, akkor, úgy tűnik, a kezünket, de főleg a dominánsat lenne a legnehezebb nélkülözni. Gondoljunk csak arra, hogy többé nem tudjuk elvégezni azt a sok szükséges feladatot, amit a kezünkkel csinálunk; például eszünk, öltözködünk, ápoljuk magunkat, tisztálkodunk és sok mást, nem is beszélve azokról, amiket örömmel teszünk: játszunk, babát ölelgetünk, vagy megérintjük egyik szerettünket.
Jézus arra hív, hogy helyezzük a kezünket az övébe, és tegyük azt, amit Ő szeretne, hogy örömöt hozzunk az életünkbe. Megmondta, hogy a kezünk munkáját megjutalmazza.
Te kinek a kezét fogod? Jézus kezét fogod, hogy Ő vezessen, és az örökkévalóságban az Ő társaságában levő otthonnal jutalmazzon meg?
Marian Hart-Gay

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.