Vezesd a lépteimet

„És füled meghallja a mögötted kiáltó szót, amikor jobbra vagy balra letérnétek: Ez az út, ezen járjatok!” (Ézsaiás 30:21)

Megjött a hír, hogy sógorom, Trevor elvesztette a rákkal vívott csatáját, és meghalt Jamaicában. A temetését 2019. október 10-re tűzték ki. Úgy döntöttem, hogy részt veszek rajta, és kifejezem a részvétemet. Később döbbentem csak rá, hogy Wesley, a bátyám október 14-én tölti be a 60. életévét. A lehetőségeimet mérlegre téve úgy döntöttem, hogy október 6-án elutazom Jamaicába, majd október 12-én, a temetés után Montrealba megyek a szülinapi ünnepségre. Mivel Nyugat- Kanadában élek, észszerűnek látszott a terv, mert már Torontóban volt csatlakozásom.
Három nappal az indulás előtt megfájdult a jobb lábam. Péntekre már alig tudtam járni! Üzenetet küldtem az utazási irodának, és kerekesszékes segítséget kértem a repülőtéren. Szombaton már csak bottal tudtam menni. Istentisztelet után azonnal elmentem az orvoshoz az erős fájdalom miatt. A doktor megnézte a duzzadt térdemet, és azt mondta: „Nagyon be van gyulladva a térde. Felírok rá egy gyulladáscsökkentőt.” Amikor elmondtam neki, hogy még aznap este el akarok repülni a családi temetésre, megkérdezte: „Adhatok egy igazolást arra az esetre, hogy visszakapja a pénzét, ha ma mégsem tudna elutazni az egészségügyi problémája miatt?”
Nagyon nyomasztott a gondolat, hogy nem tudok elutazni. Az az igazság, hogy nagy fájdalmaim voltak, nem tudtam behajlítani a térdem, sem megemelni a lábam. Bevettem a gyógyszert, dörzsöltem és jegeltem a térdem, és egyfolytában az órát figyeltem. Így imádkoztam: Istenem, kérlek, vezesd a lépteimet. Nagyon szeretnék elmenni erre az útra. Mivel a férjem előtt repültem el, a családom aggódott értem, hogy egyedül utazom. Rábíztam az Úrra a helyzetet, és a férjem kivitt a reptérre. Olyan területre irányítottak, ahol megvárhattam a segítséget, mielőtt átkísérnek a biztonsági ellenőrzésen. A kapunál még a többi utas előtt biztonságban felszálltam a gépre, és örültem, hogy senki sem ült mellettem (ez olyan járat volt, ami késő este indul, és kora reggel érkezik meg), majd kényelembe helyeztem magam, és elaludtam. Mire Torontóba értem, már lejjebb ment a térdem duzzanata, és egy kicsit be is tudtam hajlítani a lábam. Halleluja! Az út hátralévő része fájdalommentesen telt.
Az Úr mindent tud, min megyünk keresztül, és Ő ott is utat nyit, ahol látszólag nincs is út. Milyen hatalmas Istent szolgálunk!

Sharon Long