myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 31., csütörtök

Tanács panaszkodók számára

„Nézzétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, nem is aratnak, nincs kamrájuk, sem csűrük, és Isten táplálja őket. Mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál!” (Lukács 12:24)

És már megint csak panaszkodtam. Tudom, hogy Isten sosem türelmetlenkedik velünk, de amint kiejtettem a panaszos szavakat, hirtelen tudatára ébredtem, hogy miközben megszellőztettem a rosszul sikerült dolgaimat, elfelejtettem megemlékezni arról a sok tapasztalatról, mikor a menny gondoskodott rólam, ha szükségem volt rá.
Az egyik ilyen eset pár hónappal korábban történt, amikor pénzügyi problémával küzdöttem az iskolámban. A gond csak súlyosbodott, ahogy azon szorongtam, hogy honnan lesz pénzem a következő hét átvészeléséhez. Imádkoztam érte, vagyis inkább egész héten csak panaszkodtam és vitatkoztam Istennel, sőt, fel is háborodtam a készpénz nélküli kényszerhelyzeten, ami meglehetősen jellemző volt az egyetemi életemre. Ekkor szinte komikus időzítéssel felhívott az iskolámban egy honfitársam családtagja, akinek szívességre volt szüksége. „Persze, nem gond – mondtam. – Erre valók a honfitársak!”
Az illető így válaszolt: „A pénz egy része a tied – sajnálom, hogy nincs több.” Sajnálom, hogy nincs több? Ez több mint elég a személyes szükségleteimre! Abban a pillanatban olyan buzgalommal adtam hálát Istennek azért, ami két másodperccel korábban még nem létezett. Azt hiszem, az Úr akkor csak forgatta a szemét miattam. És ha így volt, akkor megérdemeltem.
Milyen könnyen elfelejtjük, hányszor gondoskodott rólunk Isten, mentett meg lehetetlen helyzetektől, és jelent meg nekünk, mikor már úgy tűnt, hogy nincs kiút! Egyszer dicsérjük Őt az elnyert győzelemért – legyen szó kicsiről vagy nagyról –, másszor meg csak néhány perc telik el, mire elfelejtjük a véghezvitt csodáit, és újra elkezdjük jegyezgetni panaszaink listáját. Az élet tele van kihívásokkal, és soha nem fogunk teljesen nyugodt életet élni, míg Jézus újra vissza nem jön, hogy hazavigyen bennünket, de abban biztosak lehetünk, hogy Isten, aki táplálja a madarakat, esőt küld a növényeknek, és minden új reggel új lehetőségeket ad nekünk, továbbra is gondoskodik majd rólunk, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá. Amikor legközelebb panaszkodni támad kedvünk, adjunk hálát az Úrnak azért, amit a múltban tett értünk, és hittel imádkozzunk, tudva, hogy ismét gondoskodni fog rólunk, az Ő gyermekeiről.

Olivia D. Valentine

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.